Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 5. szám - Kovács István: A kérdés
KOVÁCS ISTVÁN A kérdés Régen történt. A fotelágyfaan feküdt. Talán betegen. De lényegtelen a láz. Anyját nézte, aki a szőnyegrej tokát igazgatta. S mintha egy fordítva tartott messzelátón állítana; egyre kisebbedett a látvány. A szőnyeg, a rojtok és az anyja. Ne;m, nem elmosódott, hanem szinte semmivé távolodott, ő pedig nem tudott lélegzetet venni. Kérdés terpeszkedett a mellkasán. Csípőre tett kezű gélemként görnyedt az arcába, miivel beleütközött a mennyezetbe. A lába: „Ki”; a törzse: „vagyok”; a feje: „rá”. „Ki vagyok rá?” Mielőtt válaszolhatott volna, elrugaszkodott tőle... És mennyezet ide, mennyezet oda, sebesen a magasba emelkedett. Vele lebegett ő is, és látta magát, ahogy a fotelágyban fekszik és döbbenten figyeli anyját, aki teljesen idegennek tetszik, éppoly idegennek, amennyire ő is idegenje önmagának. Mielőtt a válaszon gondolkodhatna, újabb kérdés tipor a bordáira, s mágnesként felragadva őt, magasba emelkedik. A sorra lebbenő és lebegő kérdések mindegyikéhez hozzátaipadva látja magát, ő, aki ott fekszik a fotelágyban. Választ szeretne, de feleletül a kérdés egyre gyorsuló burjánzását látja csak, s hasonló ritmussal hasadozik, szaporodik ő is. Nem fogalmazódik, hanem szaporodik . . . Megváltásnak érzi, amikor kérdés- és válaszhiány nélkül fekszik újból, és ő ő, a fotelágy fotelágy, az anyja anyja, a mennyezet mennyezet. És a világ se dőlt össze. Ettől kezdve zsarolója lett a kérdés. Zsarolója és kíslérbője. Kiszolgálta- tódott neki. De zsarolta ő is. Nemegyszer megidézte, mint valami semleges szellemet, hogy segítségével kitépje magából magát. Kitépje és világgá kergesse. Talán azért, mert a kérdés válasz egyben. Ö így a válasz kiszolgáltatottja is. Ezáltal meg a világ is kiszolgáltatottja lett neki. Mindenki olyanná vált, mint ő. Akár ismerős, akár ismeretlen. Ö: ismeretlenje önmagának, s egyúttal: ennek az ismeretlennek ismerőse. Megszűnt a hozzátartozó és a semndi-közöm-hozzá, megszűntek az ellentétes fogalmak, fogalompárok. A szabadságtól rab és a rabságtól szabad ember. . . Megszűntek népek és 'hazák . . . Mert szánalmas és nevetséges a világ odalfömt- ről — pusztulásának karneváli hangtölcséreivel és fényipamacsaival felci- comázva. Ki ölhet meg az elvillanó kérdések nyomán támadt űrben, semmiségben? Ki ölhet meg ott, ahol a kérdésre csak kérdés a válasz . . . Egyszerű kérdés-kérdés . . . Zuhanok . . . 390
