Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 4. szám - László Gyula: Ötven rajz a honfoglaló magyarokról (tanulmány)
tarsolylemezünk szép szövött mintája. Csak a „Vége” sarkos betűi idézik fel távoli emlékképünkkel egykori írásunkat, a rovásírást, amit nehéz lett volna képpé tenni. Nos, sebtében ezeket írhatom új könyvem margójára. Becsülettel törekedtem arra, hogy semmit se kendőzzek el, ne keltsek hamis dicsőségtudatot mint közel s távolban annyian, hanem mutassam be a munka becsületét. Mennyi tapasztalat, mennyi találékonyság, lelemény kellett a természettel egyezkedő embernek, hogy azt a tájat, amelynek lakói a korábban idekerült székelyek s más magyarok, győztesen vegye kezelésbe, megéljen rajta állat, növény s főként az ember. Mondják és tanítják, tehát így igaz, hogy a táj, az éghajlat s a benne élők egymás képére és hasonlatosságára alakulnak idők folyamán. így lettünk mi is a Kárpát-medencei néppé s még távoli emlékként sem élnek bennünk azok az őshazák, amelyeket már régen elfeledtünk. Itt élünk ezerkétszáz-ezerháromszáz éve (első honfoglalás!), átalakultunk földünk képére, és földünk is a miénkre. Itt vagyunk otthon. Gondolom, hogy azokban, akik majd könyvemet kezükbe veszik, hasonló gondolatok támadnak. Abban a reményben, hogy nem voltam elfogult a magam dolgában, szeretettel nyújtom át könyvemet azoknak, akiket érdekel az, hogy hogyan éltek őseink... Zsennye, 1982. 1. 25—26. 379
