Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 4. szám - László Gyula: Ötven rajz a honfoglaló magyarokról (tanulmány)

Meg kell még említenem, hogy a részletek (pl. a díszveretek stb.) régészeti tényeken alapulnak, tehát hitelesek. Ennyit a rajz „tartalmáról”. (A megjelenítés színvonaláról természetesen sem itt, sem a következőkben nem beszélek, mert, ennek megítélése a néző-olvasó dolga. Talán még annyit ehelyütt, hogy a Képzőművészeti Főiskoláról olyan rajzi felkészültséggel kerültem ki, hogy az alakokhoz, mozdulatokhoz modellt nem kellett beállítanom, minden rajzom „fejből” készült.)

Vegyünk elő egy másik rajzot a történelmi lapok közül: Álmos fejedelmet. Fehér lovon ül, gazdag lószerszámja még pompásabbá teszi a paripa megjelenését. Itt mindenekelőtt két dolgot szeretnék elmondani: a ló nemes paripa, nem a honfoglalók alacsony marmagasságú, a „békási lóhoz” hasonlító alkatú állata. Miért tettem ezt? Mert abban az időben a fejedelmek közt a legnemesebb ajándéknak számított a fel- szerszámozott fehér ló (lásd később a „Fehér ló” mondáját is!), nyilvánvaló, hogy a nagyfejedelem az akkori ismert világ legnemesebb fajtáját ülte meg. Ugyancsak néhány szó az embertani alkatról. Ez sem csak Álmosra vonatkozik, hanem valameny- nyi nőre és férfira, akik a rajzokon láthatók. Nem használtam itt sem az embertani irodalmat, hanem elsősorban székely családom tagjaira gondoltam az alakok arcvonásainál. A székely nemzet a magyarság legkeletibb törzse s így az ő jellegét általánosítottam.

Nézzük most a részleteket Álmos rajzánál. Nincsen benne semmiféle drámai, barokk mozgalmasság, hanem karba tett kézzel, nyugodtan ül s kémleli a távolt. Mellette ősapja a turul röppen. Álmos kezében hét nyíl. Régen a nyíl nemcsak harci- és vadászfegyver volt, hanem méltóságjelvény, egy-egy törzs jelképe. Nos hét törzs — hét nyíl. Álmos íja és tegze, ivókürtje hiteles. Prémes sapkája csúcsának ezüstvere- te a beregszászi leletben maradt ránk.

373