Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 4. szám - "Költészet és valóság" Szobotka Tiborral Megbízható úriember című könyvéről beszélget Kabdebó Lóránt

jobboldali őrségváltás — akkoriban így hívták —, majd pedig a nyilas hatalomátvétel jelent, akkor már szinte egy országos méretű striciségre nyílik átmenetileg lehetősége. Tulajdonképpen a regény ezt az utat, ezt a negatív perspektívát ábrázolja és mutatja be a számunkra. így van?

Igen, ez a negatívum az első kritikusok felfogása szerint túl erősen domborodott ki, tehát, hogy paradox módon fejezzem ki magam, a negativitás semmiféle pozitívumot nem mutatott fel. Ezt a felfogást csak két, igaz, hogy két jelentős kritikus nem osztotta, Bóka László és Nagy Péter. Bóka László azt írta elemző kritikájának a végére, hogy az író, mármint én, végre hazaérkezett. Nagy Péter mindössze azt kifogásolta, hogy első személyben írtam a regényt, és így a Gontran figurán egy olyan intellektualitás süt át, amit a Gontran figura lényegében nem tartalmazhatott. A többi kritikus véleménye — mint mondtam — korántsem volt ilyen kedvező, mert itt sokféle szempont ütközött össze ahhoz, hogy a regényt lelkesen vagy akár tárgyilagos értékeléssel fogadják. Mindenek előtt maga az a tény, hogy a regény hőse egy strici és egy prostituált, szokatlan a magyar irodalomban. Ha ezt egy francia vagy angol író írta volna, és idegen nyelvből fordítják le, akkor nyilván tudomásul veszik, de a mi irodalmi hagyományaink másféle követelményeket támasztottak — legalábbis még az ötvenes években — egy regény iránt, ezeknek a Megbízható úriember nem tudott eleget tenni. Azután — amire már utaltam — a pozitív hős teljes hiánya, amit egy epizódisztikusan fölbukkanó nőalak — Karola figurájára gondolok — nem ellensúlyozhat a negatív hősök sokaságával szemben Végül pedig volt egy olyan sematikus szemlélet, legalábbis még az ötvenes években, amelyet ez a regény semmiképpen nem tudott kielégíteni. Nos, mikor Bóka azt mondta, hogy az író hazatalált, hazaért, megállapítása nem nagyon bizonyult igaz próféciának, az író eléggé elkedvetlenedett. Nem azon, ahogy a közönség fogadta regényét — könyvét szétkapkodták —, de a kritikai értetlenség bizony nem hatott rá lelkesítőén. Csak amikor a regény második kiadása 1970-ben megjelent, írta a sajnos nagyon fiatalon elhunyt kritikus, Hajdú Ráfis ugyanabban a Népszabadságban, amelyik a regény első kiadásáról igen kedvezőtlenül nyilatkozott, hogy ez a regény a fasizálódó Magyarország olyan képét adja, amely többé-kevésbé a mi irodalmunkból voltaképpen eddig hiányzott, fontos korrajz. ö vette először észre a regény cselekményes, sőt kalandos jellege mögött azt a társadalmi mondanivalót, amit a regény ma már egyértelműen sugároz minden kritikusának, olvasójának. Így vált a megjelenésekor negatívnak elkönyvelt regény nagyon is pozitívvá, mert hiszen a közelmúlt egy olyan Magyarországáról ad hű képet, amely nagyon is valóságosan létezett, és eltökélt gonoszok vagy ostobák játékaként hullott a háborúba. amelynek sem előzményeit, sem ideológiáját nem ismerte helyesen. Az író szempontjából a lényeg az, hogy a későbbi kritika rátalált a regény elriasztó jellegében építő mondanivalójára, cselekményességét nem fitymálta többé lektűr jeliegűként, megjelent a Megbízható úriember harmadik, majd negyedik kiadása, a negyedik az „arany könyvek” sorozatban, tehát a felszabadulást követő 30 év válogatott művei között.

Én azt hiszem, visszatérve arra, amit bevezetőben mondtam, tulajdonképpen ha születése pillanatában különösnek tűnt is ez a regény, gyakorlatilag a híd szerepét tölti be a 30-as, 40-es évek hazai regénytípusa és újonnan felvirágzott prózánk között, és azt hiszem, ezért is értékeli a 70-es évek kritikája ezt a könyvet, és ezért is fogadja méginkább szeretettel az olvasóközönség.

367