Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 4. szám - Hegedüs István: Múlató könyvetske (Verses életrajz, befejező rész)

Mivelhogy én első Strása mester voltam,

Spitálban ne menjek, kapitánynak szóltam.

Dolgomat osztatnál ülve végezhetem,

Az elmaradt írást most helyre tehetem.

El is küldött hátra, Vagrami helységben,

Mivel nem tehetek kárt az ellenségben.

Éppen meggyógyulván, hogy haza elértem,

A kapitányomtól lovat tüstént kértem.

Ismét a frantia, harmadik napjára,

Atal jövő megint innentső partjára.

Más készséggel jött most, nem mint minapában, Nem látott most tsúfot, mint Pünkösd napjában.

Megverte jobb szárnyát, a balt is kergette,

Az egész térséget rabolta, égette.

Mégis e futásban néha megfordultunk,

Noha eieinten kitsint megszorultunk.

A többi közt nekem szerentsém akadott,

Az Isten egy frantzot körmöm közé adott.

Egy vágásnál többet nem tehettem rajta,

Pardonot kiáltott az eb kutya fajta.

Hátra elvezettem jól meg viszitáltam,

Jószágát és pénzét mindent kikurkáltam.

ötven darab aranyt és egy ezüst órát találtam ő nála, sok szép fejér ruhát.

A lovat pediglen elajándékoztam

A kapitányomnak, velem visszahoztam.

ötét sebesekhez, a több foglok közé Által adtam, ahol Doctor békötözé.

Osztán nemsokára békesség köttetett,

A mi helyünk lengyel országba tétetett.

A Bukovinának CSERNOVITZ tájékán, SZADAGURA város; Zsidóknak hajlékán

kellett ismét laknom, büdös rüheseknél, legjobb életemet töltém lengyeleknél.

Régi kapitányom Svadront eltserélte,

és elment másuvá, tudom, jobbnak vélte.

Egy zsugori jövő, szegény, mint a tetű, tellyes életében volt fösvény életű.

Maga ganéját is sajnálta elhagyni,

Még azt is zsidóknak el akarta adni.

Azonban az italt fölötte szerette,

A fehér tselédet majdtsak meg nem ette.

Bötsületes neve volt neki Vordlitsek,

Nem magyar, sem német, hanem tobákos Tseh.

Leírom hát sorban, hogyan véle jártam,

Utánam leskődjék, tőle azt nem vártam.

Egy szép zsidó leány volt szeretőm nékem,* ki miatt tisztektől soha nem volt békém.

» Lea vala neve

347