Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 4. szám - Száraz György: A tábornok XIII. (életrajzi esszé)
Nyilvánvaló, hogy a cikk a brit kormány félhivatalos állásfoglalása. Két nappal később Walko külügyminiszter titkos utasítást küld a londoni magyar követnek: „Rothermere-interjúk Magyarországon a közvéleményt kelleténél nagyobb mértékben felizgatták. Tekintve nyári időszakot, lapok Rothermere minden szavából, melyet londoni tudósítóink előtt kifejt, szenzációt csinálnak. Magyar közönség ezáltal az akció tényleges értéke felett súlyos tévedésekbe esik... Félő, hogy itteni túlzások dezavuáló ellenakciót fognak kiváltani angol kormánynál. .. Felkérem tehát méltóságodat, szíveskedjék óvatosan odahatni, hogy... lehetőleg kevesebb Rothermere-interjú érkezzék Budapestre.” A Daily Mail még július 20-án közölte az úgynevezett „Paléologue-doku- mentumot”: a levél, amely 1920-ban — egy mellékelt térkép szerint — nagy területek visszaadását helyezte kilátásba etnikai alapon, annak bizonyítására szolgált volna, hogy akkoriban maguk a franciák sem zárkóztak el a magyar revízió gondolatától. Paléologue, az egyik „aláíró” — a másik Baker, a Határmegállapító Bizottság brit tagja — tüstént nyilatkozik: a levél hamisítvány. Az akkori miniszterelnök, Simonyi-Semadam és Apponyi Albert ugyancsak ezt állítja, majd Bethlen következik: a magyar békedelegáció csakugyan kapott levelet Millerand francia miniszterelnöktől, de az abban említett határkorrekciókra semmiféle garanciát nem kínált. Paléologue ismét nyilatkozik, megerősíti Bethlen állítását. A dokumentum hamis volta bebizonyosodott, de a magyar kormány nyilvánosságra hozhatja az 1920-as francia jegyzék szövegét, amely bizonyítja, hogy valóban voltak revíziós tárgyalások Párizs és Budapest között. A kampány nem csitul. Július végén Mussolini lapja, a Popolo d’ Italia üdvözli Rothermere sajtóhadjáratát, augusztusban a román félhivatalos Viitorul megállapítja: „A trianoni szerződés az emberiség egyetemes békeművének szerves részlete, a többi szerződéssel együtt az egyetlen piramis, amelyen az eljövendő idők békéje nyugszik.” Augusztus 23-án a lord egy újabb cikkben már Bukarestet támadja, szeptember elején az olasz Impero éles hangon bírálja a román sajtót és megállapítja: „A magyaroknak joguk van határkiigazítást kérni.” Szeptember 8-án a Daily Mail közli Lloyd George levelét Földiák Györgyhöz, az Angol-Magyar Bank igazgatójához: „Mi mindnyájan elismertük annak lehetőségét, hogy a békeszerződések bizonyos rendelkezései és klauzulái eszmecsere, döntés és esetleg revízió tárgyává is tehetők ama nagy bíróság által, amelyet a békeszerződés első pontjaival megszervezett, vagyis a Népszövetség által.” Most már általános az idegesség. Román és magyar járőrök lőnek egymásra, a határok közelében — válaszul a Revíziós Liga gyűléseire — tüntetések zajlanak, a résztvevők a Budapestre való bevonulást követelik. Magyarországon antant-kémeket tartóztatnak le — köztük egy alezredest és egy HM-tisztvise- lőt —, a szomszédoknál zaklatják a békés és békétlen magyar turistákat. A Népszövetségben közösen lépnek fel a kisantant külügyminiszterei, Lengyel- ország magyar-ellenes szankciókat követel és a trianoni határok sérthetetlenségének kimondását. Londonban félnek a brit-francia kapcsolatok romlásától... Bethlen október 19-én beszédet mond az Egységespárt értekezletén: hangsúlyozza, hogy „a trianoni békeszerződést nem tartották mindig olyan megmá- síthatatlannak, mint ezt újabban hangsúlyozzák”; de az időt nem tartja alkalmasnak arra, hogy a revízió kérdését fölvesse a Népszövetség előtt, s noha örömmel üdvözli, hogy külföldön vannak férfiak, akik „önzetlenül síkraszáll- nak a magyar igazság mellett”, a „kormány saját akciójában kötelességszerűen kell hogy óvatos és körültekintő legyen”. Október 28-án Masaryk, a csehszlovák 323
