Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 4. szám - Héra Zoltán: Odüsszeusz az Odisszeie után (versciklus)

Odisszeusz a borról

Az is csak akkor volt jó, amikor minden jó volt, az ocsúdás is, az elalvás is, tudni, hogy egyszer meghalunk, az is, minden istengyönyörnél különb.

Amikor ivócimboránk volt az egész Föld: messzi szigetek dőzsöltek velünk, csupán attól, hogy tudtuk: vannak.

Harcra vagy szövetségre?

Amikor ez még nem számított.

Az igaz nagy ivászatok!

Csak addig, amíg a bántatlan élet dalolt az ereinkben, és abba kapott bele a szesz: nem mint a láng a bokorba, mint lángba a szél, csak úgy.

De ne legyél mégse feledve, bor.

Tömlőből, kádból ömölj kupákba.

Mint az Alvilág nyirkos határán a dülöngő árnyak azt a másik éjszínűt, hosszú kortyokban hadd kortyoljunk.

Belül most gyanús nyüzsgések, terror és terror: düh-anarohiák.

Szítsd a fekete izzást.

Üss le, hogy józanodjunk.

Odisszeusz a magányában

Várok valakit, de sosem az jön: vagy egészen más, vagy csak hasonló.

Csak ne tudnám annyira, akit én várok, nem létezik, csak ne tudnám, úgy is várom.

Itt járt ma valaki szép.

A méze nem volt igazi.

Már ahogy kezdte!

Mint róka a sünt, úgy környékezett.

De kár, hogy végigjátszottam annyi játszmát, de kár, hogy eszembe jutott róla a róka!