Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 3. szám - Száraz György: A tábornok XII. (életrajzi esszé)

sőbbi filozófus egyetemi tanár, Giordano Brúnó életrajzírója; Österreicher Györgynek pedig a második osztálytól osztályfőnöke Pais Dezső lesz, a nyelvész-irodalomtörténész, régi személy- és helyneveink kutatója. A „diri” pedig 1902 óta a „zord, mosolytalan óriás”, irodalomtörténetíró és „címzetes tankerületi főigazgató”, Morvay Győző. Nemcsak a kort és az iskolaépület állapotát, de — gondolom — az ő egyéniségét, stílusát is jellemzi az 1910-től érvényes Házirend szövege:

Az 1. pont az épületben való viselkedést szabályozza. Nem lehet „ácso- rogni” utcán, kapualjban, lépcsőházban, folyosókon; tilos a lépcsőkön „futni, dulakodni, társalkodva megállni” s főként „egyes fokokat átugrani”. A vízcsapokból „a vizet nem folyatja és szét nem föcskendezi”, nem „tülekedik” az ablakhoz, nem könyököl a párkányra és főként „nem köp le és nem kiált le a tanuló”. A 2. pont a tantermi magatartást írja elő: a diák tüstént a helyére ül, csöngetés után nem mukkan többé, óraközökben „nem fut, nem ugrándozik, nem játszik, a padra nem áll”; katedrán, tanári asztalon nincs keresnivalója, a padokat „nem faragja, be nem tentázza”. A 3. pont „szabadabb mozgást” engedélyez az udvaron; ám a boldogtalan nebuló „sem nem rohanhat, sem nem kergetőzhet, sem lármázhat, sem veszekedhetik”; kerüli továbbá a „veszedelmes játékokat”, úgymint: bakugrást, csapót, kígyózást, cigánykereket, versenyfutást, birkózást. És „nem kiabál, sikong, énekel vagy fütyöl, kövekkel nem dobálózik”. A 4. pont arra inti, hogy az utcán törekedjék „idegenek előtt is bebizonyítani műveltségét és tisztességét”, békén hagyja „idegen iskolák tanulóit”, s ha netán „ellenséges indulatukat tapasztalja”, elkerülje őket. Továbbá ne firkálja össze a „házak, boltok falazatát, kirakatát” és ne bántsa „az utcán áruló közegek holmiját”. Végül az 5. pont rövid otthoni pihenőt, majd tanulást ír elő, melynek végeztével a diák „erkölcsös és üdítő szórakozásokkal” töltheti maradék idejét.

Ügy tetszik, Österreicher György másodosztályos tanuló az 1920 szeptemberében kezdődő iskolaév első felében némileg „elkutyul”; félévi bizonyítványába hat elégségest szed össze: magyar és latin nyelvből, mennyiségtanból, természetrajzból, szépírásból, sőt hit- és erkölcstanból is. Jelest csupán tornából érdemel, dolgozatainak külalakja kevéssé rendes, s a Házirendhez sem tartja magát kellőképpen: magaviseleté szabályszerű, vagyis hármas. Talán az atyai szigor siet az iskola segítségére, mert ezek ytán összekapja 'magát; az 1921 júniusában kiállított végbizonyítványban ismét jó az osztályzata valamennyi tárgyból, csak a természetrajz marad elégséges. Magaviseleté dicséretes; a bejegyzett jellemzés szerint: „értelmes, szorgalmas, megfelelő modorú és fellépésű”. ősszel „a harmadik osztályba léphet”.

Iskolája addigra kultuszminiszteri engedéllyel felveszi Árpád fejedelem nevét — s az új elnevezésnek az adott időben politikai tartalma is van.

Az előző évadban valószínűleg az óbudai gimnazistákkal is megnézették Herczeg Ferenc legalább egyik drámáját a csaknem egyszerre bemutatott kettő közül. Az élet kapuja: történelmi dráma a Mohács előtti országról, Bakócz érsek látomásával a magára hagyott nemzetről, amelyre „feketén fog ráhen- geredni a nagy pogány éjszaka”. Aztán az egyszerű kinyilatkoztatás: „És meg fogunk halni. Mert meghalni, azt tudnak a magyarok.” A másik darab — A fekete lovas —, az is történelem, 1848-ból; ebben Gáy hadnagy szól a bánáti sváb kisváros polgáraihoz az elvonuló honvédsereg nevében: „Ha elmegyünk

246