Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 3. szám - Tóth Bálint: Most osztják a vacsorát (novella)
— Legyen nyugodt, ma már ez egészen biztos — mondta az alezredes. — Megenged még egy kérdést? — Kérdezzen! Az alezredes felállt, az ablakhoz lépett, kinézett. Láthatóan unta már az egészet. — A jövőben hogy számolhatok el ezzel a fél évvel? — Mondja azt — az alezredes szembefordult vele, gondolkodott egy pillanatig, aztán elmosolyodott — mondja azt, hogy a Mátrában volt üdülni. — Értem. Bárki is kérdezi, tehát... — Bárki is, a Mátrában volt üdülni. Az alezredes nevetett az ötletén. — Senkinek semmi köze hozzá. De ha nagyon kíváncsiak, hozzánk fordulhatnak. — Értettem. Nem fognak önökhöz fordulni. — Biztosítom, hogy nem fognak. Megnyomta a csengő gombját. Egy őrmester lépett be. Az alezredes még mindig az ablaknál állt. Kinn már erősen sötétedett. Felkattantotta az íróasztal lámpáját, és intett az őrmesternek. — Jöjjön! — mondta az őrmester. — Jó estét kívánok! — köszönt el az alezredestől. — Jó estét! — válaszolta az alezredes. A folyosón még nem kapcsolták be a világítást, elvakította a hirtelen sötétség. Erre — intett némán az őrmester, és mert bizonytalanul, hunyorogva indult el, megfogta a karját. Nem szólt egy szót sem. Mentek lefelé a lépcsőn. A kanyarban hirtelen kigyulladt a piros lámpa, és megszólalt a zümmögő. Az őrmester a sarokba taszította, és pisszegett. Valakit elvittek a háta mögött. Tornacipőben, vagy mezítláb lehetett, mert a lépteinek csak a surrogását hallotta. De lehetett gumitalpú cipőben is — Nő, vagy aprótermetű férfi — gondolta, és nézte a sarok belső élét. — Felfelé mentek, az biztos. A zümmögő elhallgatott. Mentek tovább a lépcsőn lefelé. A gyomrában újra érezte a remegést. Számítása szerint már az alagsorban lehettek. Bekanyarodtak egy hosszú, élesen világított folyosóra, mennyezetén a gőzfűtés vastag csövei. Az őrmester váratlanul megállt. Megszorította a karját, és szorosan a falhoz fordította. Pisszegett. Valaki nemezpapucsban elindult a folyosó végéről, elment a háta mögött, és megállt az őrmester mellett. A zizegésből hallotta, az őrmester egy papírlapot nyújt át neki, de nem szóltak egy szót sem. Kulcs csörgött, a háta mögött kinyitottak egy zárkát. Az őrmester a karjánál fogva megfordította és belódította a zárkába. Ä nemezpapucsost nem látta, a nyitott zárkaajtó takarásába húzódott. Háta mögött csapódott a vasajtó. Csattant a tolózár, csikordult a kulcs. — Szabályszerű zárás — gondolta — mi az istent akarhatnak? A sötétben kinyújtotta a kezét, és egy lépést tett előre. Azon se csodálkozott volna, ha kaszakútba esik, vagy krokodilok közé. — Ablak nincs, ez biztos — állapította meg — még nincs olyan sötét kinn, hogy ne látnám. — Még egy lépést tett előre. Megállt, aztán kettőt lépett egymás után. Elérte a falat. 239