Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 3. szám - Ladányi Mihály: Paradicsomban, Hungária, Falvédő, Életművek. Kérdőív (versek)

Kedvem hogy hozzá volt, hamar megtanultam, Szerelmes nótákat ékesen danodtam.

Az Olasz módiiban magamat szoktattam, katonáimat is mind egyre oktattam.

A többi közt egy leány a Szent Misé alatt

keményen nézett rám, Szeme majd kiszaladt.

Templomból kijővén, az ajtónál megvárt, félreállt ke-vessé, útban ne tegyen kárt.

Megszólít kegyesen, invitál ebédre:

Jöjj el hozzánk, úgymond, múlathatsz kedvedre!

Köszönettel vettem, magam ajánlottam,

Jól lészen ott dolgom, azt előre láttam.

Az Atyjának nevét tüstént megmondotta,

Húzókat, hol légyen, ujjal megmutatta.

özsveszedtem-vettem tehát sátorfámat, kikeféltem poros logeros ruhámat,

Ügy mentem Tonelli úrnak a házához,

E tájékon lévő híres dactorához.

Nagy örömmel vették megjelenésemet,

Tsókokkal illették érte a kezemet.

Mindjárt az asztalhoz, ebédhez ültettek,

Drága ételeket élőnkbe feltettek.

A Leány Loisa mellém jobbról leült, ki is Dáma módra, ékesen felkészült.

Az ebéd közt mindég tsak velem discurált,

A hadi életről mindenképp perovált.

Annyira megtetszett ez a leány nékem,

hogy megtsókolám őt, mert nem hagyott békém.

A bor és szerelem majd megtántorított, a Loisa mindég magához szorított.

így volt egynéhány nap, míg meg esmérkedtünk, egymásnak szüntelen tsókkal kedveskedtünk.

Imi és olvasni olaszul tanított,

A szerelemre is az alatt tsábított.

A békát könnyű volt a vízbe ugratni,

Nem mesterség égért matskával fogatni.

Nem vesztett sok időt meghódításomra,

Vigyázott azonban minden járásomra.

Az Anyja és Atyja felette szerettek,

Ha egy nap nem láttak, már tsáknem megettek.

Oda kellett járnom, volt ennem és innom,

A szép Loisával mindég dánom-dínom.

Tziterát és klávért a kedvemért verte,

Szívemnek szerelmét mellyel el is nyerte.

Szerettük hát egymást tiszta szeretettel, Kimondottuk szóval, vissza felelettel,

De nem soká tartott mi ártatlanságunk, egymás között való földi boldogságunk,

Mert eljött az ördög, konkolyt vetett közénk, melyből gyászkoronát a fejünkre füzénk.