Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 1. szám - Száraz György: A tábornok X. (életrajzi esszé)

A román királyság területe kétszeresére növekedett a háború után. Nemzetiségi aránya jobb volt, mint a kisantant másik két államáé: a román népesség az összlakosság 67 százaléka. De elmaradt fejlődésű agrárország, a lakosság háromnegyede mezőgazdasággal foglalkozik, a parasztok fele még a földreform után is nincstelen. A rendszer népelnyomó, korrupt voltában leginkább hasonlítható a magyarhoz. A Bukaresttel alig összekapcsolt Erdélyben van ipari bázisának több mint fele, nehézipari potenciáljának 80 százaléka. Délről, nyugatról, északkeletről — Bulgária, Magyarország, a Szovjetunió felől — barátságtalan szomszédok veszik körül.

Csehszlovákia hosszan elnyúló határai katonai szempontból a legrosszabbak. A „cseh négyszög” mélyen benyúlik Németország testébe, Ausztria felől az Anschluss a csaknem teljes bekerítést jelentené. Délen Magyarország a szomszéd, északkeleten a barátságtalan rivális: Lengyelország. Nemzetiségei — köztük az összlakosság egynegyedét kitevő németség zöme — közvetlenül a határok mentén, szoros kapcsolatban az anyanemzetekkel. Az igazán „megbízható” cseh-morva etnikum mintegy felét teszi ki a népességnek, a sértődött szlovákság további 15 százalékot. Gazdasági szempontból a legerősebb a térség államai között: a monarchia iparának — benne a hadiiparnak — 52 százalékát örökölte, s kiegyensúlyozottabb a mezőgazdaság aránya is. De igen nagy a különbség az ország cseh-morva és szlovák^kárpátukrán része között: a gazdasági egyenlőtlenség pedig politikai ellentétekre vezetett.

A Monarchia — belső korhadta ága és mind reménytelenebb külpolitikai helyzete ellenére — gazdasági szempontból kiegyenlítő szerepet töltött be a Duna völgyében. Szétesése után a térségben j ól-rosszul érvényesülő munka- megosztás megszűnt; helyét a világpiacon nem tudták átvenni a most már egyoldalú termelőkapacitásba szorult új államok. A külkereskedelem szerepe megnőtt. Valamennyien — a legfejlettebb Csehszlovákia és a semmit kínálni nem tudó Ausztria kivételével — nagyjából ugyanazt kínálták: mezőgazdasági termékeket. Így (reménytelennek látszott az egymással való kereskedelem, a távolabbi piacokért folyó verseny pedig fconkurrenciaharecal tetézte a politikai ellentéteket.

Benestől nem volt idegen egy Duna-völgyi „restauráció” gondolata, természetesen Habsburgok nélkül; a föderációs rendszerben szívesen látta volna nemcsak Jugoszláviát és Romániát, de a revízióról lemondó Magyarországot és Ausztriát is, az utóbbit — és saját hazáját is — megszabadítva ezzel a német Anschluss veszélyétől. Az elképzelés, ha lényegét nézzük, nem volt más, mint a századelő Budapest-központú magyar vágyálmának — természetesen mo- demizált-demokratizált — változata. De az Belgrádiban és Bukarestben is nyilvánvaló volt, hogy egy ilyen föderációban nyomasztóan érvényesülne Prága fölénye; és egyik érintett állam sem kívánt a fejlett iparú Csehszlovákia nyersanyagtermelője és szabad piaca lenni. Jellemző, hogy a kisantant mindig megmaradt politikai-katonai szövetségnek; gazdasági együttműködéssel sohasem tudták igazán megerősíteni.

De nemcsak a gazdasági ellentétek választották el egymástól a térség államait, hanem a politikai rendszerek különbözőségei is. Romániában és Jugoszláviában — később itt is, ott is a királydiktatúrába torkolló — reakciós rendszer volt hatalmon, nem jobb a „konszolidált” Horthy-rezsimnél. Az osztrák köztársaság ingatag léte szociáldemokraták és keresztényszocialisták kormánykoalícióján alapult. Csehszlovákia volt a legszabadabb: ott liberális, „nyugati típusú” demokrácia uralkodott. A három kisantant-államot igazából csak Mail