Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 2. szám - Vasy Géza: Az elbeszélő Szabó István (tanulmány)

A világ (a hegyközség) adott rendjét a társadalmi forradalom megbolygatta. Űj világ készülődött, de sok volt az ellenérzés. Egy nemzedékeken át öröklődött életformát kellett volna újra cserélni. Erre nem mindenki képes. így tág tere adódik a visszafojtott és a nyílt emberi, családi tragédiáknak egyaránt. Az idősebbek, a régibe beleszokottak nemzedéke a maga lehetőségei szerint próbál szembeszállani az ő életformájuk ellen lázadó fiatalok terveivel. A termelőszövetkezetek szervezése és az ország iparosítása mozgékonnyá teszi a fiatalokat, készülődnek az új életformára. Sok módja van ennek: belépnek a téeszbe, a városba mennek dolgozni vagy egyszerűen csak városi iparoslánynak udvarolnak. Az öregeknek mindez nem tetszik. Erőszakkal falusi lányhoz kényszerítik a fiukat (Nászéjszaka), haragból, elesett öregen is a szőlőhegyen laknak egyedül (Búzaérő körte), öngyilkossági kísérlettel próbálják megakadályozni, hogy fiúk városba menjen dolgozni (Készülődés). A legkülönösebb és a legrészletesebben kibontott az öreg Szente sorsa (Vacsora).

A Vacsora öregembere is lázadozik sorsa ellen. Két fia van, az egyik téesztag, ő a másiknál él, rosszul, mert menye nyaggatja, hogy írassa rájuk a földet. Ez az asszony a nagyapát szerető kisfiát küldi: nyomozzon, mit akar az öreg a másik fiánál. S mivel azt hiszi, a gyerek ijedt szavaiból erre következtet, hogy ki akarják semmizni a birtokból, mérget kever az öreg levesébe. A nagyapa rögtön rájön erre, de mégis megeszi a levest, ezzel lázad a sorsa, az élet ellen. Nem azért lesz öngyilkos, hogy a család együtt maradjon (Készülődés), nem is azért, hogy jobb legyen a család sorsa (Sánta: Sokan voltunk), hanem mert élete teljesen jövőtlenné vált. S bár tudatosan eszi meg a levest, az asszony mégis gyilkosa, mert ő kergette ilyen helyzetbe. Az asszony cselekedetének mozgatórúgója pedig a vagyon, pontosabban az elvesztésétől való félelem. Ha az előbb a szociológiai hitelességű munkaábrázolást emeltük ki, itt az éppen alakuló termelőszövetkezetek, a régi és az új gazdálkodás állapotának pontos képét kell említeni. Az elbeszélésben mindkét fiú helyzetét megismerjük. Az egyéni gazdálkodó is gyűlöli a vagyont, s ha felesége nem ellenezné, talán már ő is téesztag lenne. Lajos viszont nagyon rosszul él népes családiával. Gyenge a téesz, s fél, ha apját magához veszi, nem tudja eltartani. Az apa viszont azt szeretné, ha a fiú újra egyéni gazda lenne, s úgy költözne hozzá.

Az egyéni és a közös gazdálkodás dilemmáját a kor irodalma sokszor feldolgozta. Arra viszont kevés a példa, hogy ilyen józanul és rezignáltan essék szó a rossz szövetkezetekről. Lajos nem tud ennél többet mondani: „Rosszul élünk, nincs kedve senkinek. De azért meg kell próbálni, mire válik... Más módja nincs a jövőnek, az embereknek előbb-utóbb össze kell verődni...” De ez így is nagyon nagy igazság, s az öreg halála csak alátámasztja érvényességét.

Szabó István számára láthatóan sohasem a belépni—nem belépni, vagy tá- gabban fogalmazva: a társadalmi forradalom indokoltsága volt az írói probléma. Ezt a forradalmat ő megmásíthatatlan törvényként fogadta. írói problémának nem e törvények általános, cselekedetekben megnyilvánuló megvalósulását, ennek nyo- monkövetését tekintette, hanem azt, hogy erre a forradalomra miképpen reagál az ember. Nem a történelmileg kiélezett helyzetekben, hanem olyan, a megszokott ritmusú hétköznapokból kinövő, csak az egyes ember számára kiélezett helyzetekben, amelyek az egész emberi személyiséget megmozgatják, s ezáltal olyan magaslatra emelik ezt a személyiséget, ahonnan legalább érzelmileg áttekintheti a nagy társadalmi forradalom általános következményeit.

Az ifjúkori elbeszélések után a Vacsorában jelenik meg újból a gyerek ^motívum. Az „iszonyúan fekete a világ” élménye nemcsak érzelmileg, hanem szociológiailag is motiválódik a Vacsorában. A nagyapa tudja, miért fél az asszonytól, a gyerek nem, de retteg az anyjától: „Minden idegenné vált, iszonyúan távol lett Lajos bátyja ismerős, kedves házatája...” „Az egész valami szörnyű, fekete s hatalmas gomoly- gásnak tűnt előtte: az édesanyja meg a nagyapja közötti civakodásban rettenetes, bűnös és titkolni való rosszat sejtett, amire még gondolni sem jó... S mint egy üldözött, megfélemlített s megzavart állat, úgy menekült el a szülei közeléből: sem az anyjának, sem az apjának nem tudott engedelmeskedni.” így lesz a gyerek aka167