Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 2. szám - Vasy Géza: Az elbeszélő Szabó István (tanulmány)
lettem, már eléggé megöregedtek. Apám az első világháborúból 50%-os hadirokkantként került haza. Anyámnak gyógyíthatatlan szívbaja volt; de mindketten szakadatlanul dolgoztak. Gyönge testalkatú gyerek voltam, viszont az iskolában igen jó tanuló, és módfelett szerettem a könyveket is. Anyám elhatározta, hogy kitaníttat: úgysem leszek alkalmas a nehéz parasztmunkára. Beíratott a keszthelyi polgári iskolába. Itt is jól tanultam, és sokat olvastam. De alighogy elvégeztem a polgári iskolát, anyám 1947 februárjában hirtelen meghalt. Ott maradtunk ketten apámmal. Most már szó sem lehetett a továbbtanulásról. Akkor nem is bántam ezt — untam az iskolát. Apám is szívesen látta, ha melléállók. Gazdálkodni kezdtünk, jó egyetértésben. Persze az olvasásról már nem tudtam lemondani. 1949 táján már nem éreztem jól magam odahaza, féltem, hogy kimaradok valamiből. Nagy erővel vonzott az új világ, a régit értelmetlennek láttam. Most sem az iskola csábított. Két barátommal beálltam a keszthelyi gépállomásra, traktorosnak Itt dolgoztam másfél évig, innen vonultam be katonának 1951-ben. Ott csak fél évet töltöttem: betegség miatt leszereltek. Újra megkíséreltem apám mellé állni Egy ideig otthon vergődtem, de a kisparaszti küszködésben nem láttam semmi jövőt. Nem is tudtam sokáig becsapni magam: 1952 őszén elmentem dolgozni Inotára Néhány hónap múlva apámat súlyos autóbaleset érte. Űjra haza kellett mennem, kézbe venni a földet. Apám csak félév múlva épült fel. 1953-ban váratlanul sikerült feljutnom az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarára, anélkül, hogy bármiféle érettségit tettem volna. Akkoriban már írtam novellákat, és éreztem, hogy csak író tudnék lenni, semmi más. Egyre jobban érdekeltek a könyvek és az irodalom. Mennem kellett. Néhány tanár és íróismerősöm összefogása révén Pesten találtam magam, az egyetemen. Apám zokszó nélkül elengedett: ő is látta, hogy odahaza nincs semmi jövőm, és túlságosan sokat foglalkozom a könyvekkel, semhogy jó paraszt váljon belőlem;” (önéletrajz l.) Élete első felének eseménytörténete ez. Nem szabályos pálya. Nem is a paraszti röghözkötöttségé, de nem is a gyors és a sikeres karrieré. Állandó nekilendülések és állandóan megtorpantó események váltakoznak. A kiszakadás és annak lehetetlensége már itt problémaként jelentkezik. Cserszegtomaj nem egy falu csak a sok közül. Helyzete valóban különleges: „1948-ig a hegyközség élte a maga múltszázadias, kissé idilli, de eléggé elmaradott életét; még a háború, a fölszabadulás se hatott rá olyan erővel, hogy elvarázsolt életformájából kizökkentette volna. Az emberek tudták, hogy valami történt a világban, de nem sokat hederítettek rá. Bizalmatlanok is voltak az új időkkel szemben, nem tudták, mi következik, ezért ragaszkodtak a gazdálkodás régi, megszokott formáihoz. Semmi hajlandóság nem volt bennük, hogy maguktól megváltozzanak, körülnézzenek és megértsék a világot, és új módon rendezzék be az életüket, noha a megváltozott lét nap mint nap ezt sugallta nekik. Még a munkájukat is megkönnyíthették volna, de úgy látszott, mintha elégedettek lennének sorsukkal. Nem estek gondolkodóba, nem kutatták a jobb élet útjait: mintha hiányzott volna belőlük a fantázia. Ezt a zárt és már-már archaikussá merevülő világot bolygatták meg az 1948-at követő idők.” (önéletrajz I.) Vajkai Aurél írja, aki szomszédja volt, hogy e falu néprajzilag is különleges világ. A hétköznapokról pedig így szól: „küzdelmes élet folyt itt, amikor még a szükséges napi vízmennyiséget is két-három kilométer távolságból kellett a messzi kutakból hazacipelni.” (Életünk, 1973. 5. sz.) Sokan írták, érezték úgy, hogy Szabó István önéletrajzi író, s azt írja meg, ami vele megtörtént. Egy ilyen állítás valamennyire mindig túlzó, de a posztumusz Iskola a magasban kötet megjelenése óta egészen világos, hogy ez az önéletrajziság semmivel se erőteljesebb, mint bármelyik realista írónál. Legtisztábban a család- motívum mutatja ezt. Az első két kötet gyermek-történetedben a törvényszerű a család- és az idegenségmotívum együttes jelenléte. Az anya — vagy néha az apa — 160
