Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 2. szám - Bertók László: Ím, itt, leghátul, legelöl (vers)
mikor a többiek, mint a lovak a zabban, úgyszólván boldogok, s tán én is az vagyok hátulról nézve, tehát Sitit, ahol egy a vége így is meg úgy is, s igazán senkit sem zavar, hogy mért nézek a jövő után, s hiszem vagy sem, hogy e helyen áll majd az is, aki a vers. végén leszek, s betöltőm-e a szerepet, ha be a helyet, ahol mindenki menetirányban, és aki háttal, az is tekergeti folyton a nyakát, hogy legalább oldalról lássa, amit a többi lát, a bolond tekinget csak hátra, meg aki fél, hogy fölismerte magáiban a bűnözőt, de nem találja, hát ugyanoda néz, ha hátra, ím, itt, leghátul, legelöl, ahol lassabban kel a nap, s előbb lenyugszifc, amíg megy a vonat, ahol az emberiség és én, mint kettéhasadt tudat vagyunk csak egy csomag, s a fű, a fa, a hal, a kő példázza sorsomat, és mint a tűz, a víz, a levegő, vagyok szabad, én, az anyag, ha abbahagynám most, mondjuk, a verset, mert a vonat belőlem kiszakad, — ne csapjátok be magatokat.
