Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - TISZTELETADÁS KODÁLY ZOLTÁNNAK - Kiss Ferenc: Csoóri Sándor II. (esszé)
KISS FERENC Csoóri Sándor II. II. A LÍRAI HŐS ARCULATA Húsz éve annak, hogy a Menekülés a magányból nuviolent, de hogy a Csoóri-vers eléri kitűzött magas célját, csak most, az elmúlt öt év során vált bizonyossá. Ám a béé rés ösztöne a hatvanas évek első felében már jó nyomra talált, s a Második születésem c. kötet, az 1962—67 között írott versek már a végérvényes lírai karakter alapvonásait rajtolják. Ebben az értelemben a „Második születésem” kifejező cím, mert a vállalható, továbbgyarapítható lírai hős megszületését jelenti. Legszembetűnőbb az új versek dikciójának az a különös megindultsága, mely sodrás és tagoltság, dinamizmus és mérték egyensúlyából szerveződik teljesen eredeti versbeszéddé. Hogy mire gondolunk, mindenki sejtheti, aki ismeri Csoóri költészetét, de elemeiben érni tetten e versibeszéd nemes retorikájának titkát, csak a verselés tényeiben lehet. S azokban sem könnyen, mert Csoóri versújító becsvágya legkevesebb figyelmet épp a verselés iránt tanúsít. Az a kísérletező kedv, mely verselési nemek, kimunkált alakzatok; szerepek, tónusok, fogások: a sokféle forma zamaténak megízlelésében, adaptálásában örömét találja, az artisztikai játékra való hajlam belőle mintha hiányzana. A mesterség titkaival esszéiben sem foglalkozik, időzni csak a kifejező, az eredeti képeknél szokott. Nem beszél tehát saját ritmikai anyanyelvéről sem. S ez nem is volt más, mint a közhasználatú, egyhangúvá nyűtt jambus, amelyet szokványos módon szervezett ő is periódusokká, stófákká. A Menekülés a magányból verseiben, mint említettük, fellazulnak ezek a zárt alakzatok, a nagyobb lélegzetű dikeióhoz bővül a versmondat, de ami létrejön, még átmeneti képződmény, inkább lazulás, mint vívmány. Hogy határozott mértéket nem követ sok helyen sem a sorok szótagszámában, sem a rímelésben, ezt akár a természetesebb verselés jelének is tekinthetnénk, de amikor láthatóan a szonett mértéke nyomán indul, abból azonban csak az ottava-teroina tagolást valósítja meg, a ritmus, szótagszám szeszélyeiben semmi törvényt nem követ, rímekkel nem él, mint Éjszaka, a város utcáin c. versében, akkor nyilvánvaló, hogy a választott formától — melyet máshol szabályosabban is megvalósít — itt munka közben ment el a kedve, újtörvényű vers kialakításához pedig nem voltak erős intenciói. Erre vall az is, hogy a Vért és virágot c. szonett már megfelel bizonyos szabályoknak, de az otta- vában ilyen következetlen rímeléssel: xaxa;xbbb. Az átmenet bizonytalanságára vall az is, hogy még maga sem dönthet el, kitart-e a rímek mellett. Bár a rímek ereje és értelme csak a szöveg összefüggéseiben mérhető, feltűnő, hogy a Menekülés... verseiben mennyi a kedvtelen, fakó, szürke megoldás. Mintha már el- szakadóban volna költőnk a rímeléstől. E feltevés mellett szólnak azok a versek is, melyekben a sorok szótagszáma végig egyenlő, sőt a strófák is megfelelnek egymásnak, csak a rímek hiányoznak — s persze a lejtés se határozott. Tiszta példája ennek a rím-mellőző szabályosságnak Vendégem és varázslóm c. verse, de hasonló (szinte rím-mellőző) szabályosság érvényesül a címadó versben is: 1114
