Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 12. szám - ILLYÉS GYULA 80 ÉVES - Tarján Tamás: "Testvérek": a Kegyenc és a Különc

vegő szinthez, pletyka természetességhez képest, ami körülveszi őket. Gondoljunk a Különc első részét záró enigmatikus zárósorokra:

Teleki: Odaadtam a becsületemet.

Orczy né: Miért?

Teleki: Hogy megtegyem, amit a becsület kíván.

A jelenet a császárral ettől a sortól válik világossá, e pár szó visszafelé értelmez — és egyben előre: Teleki titkolt, magányosságában eltemetett egyéniségének lényege szólal meg, mint akaratlanul kimondott életrejtvény. A kétféle dialóg-stílus, a kétféle nyelvi aktus, mondhatnám mai kifejezéssel —, kétféle világ egymásravetítése: a pletyka álpolitikai fórumának kritikája.

A dialógforma átépítése, mondom, alig észrevehető, mégis Illyés itt nyit utat a 70-es évek bonyolultabb szöveg-alak-színi megoldás és nézőtéri hatás rétegzettségéhez. S ugyanakkor: ez a formai vívmány korántsem drámatechnikából, e technika megújításából áll csupán — mögötte egy kritikai pátosz áll, s azok az etikai kérdések, melyekről fentebb szóltam. Így lettek ezek a drámák nemcsak korszakos sorsfordulók lenyomatai, hanem irodalmi, etikai, történelemfilozófiai látásmódunk sorsfordítói is.

TARJÁN TAMÁS

„Testvérek”: a Kegyenc és a Különc

ILLYÉS GYULA IKERDRÁMÁIRÖL

1.

Unneprontás-e, ha Illyés Gyula nyolcvanadik születésnapjának ünnepén azzal kezdem mondandómat: a drámák sora — bizonyos, fontos kivételektől eltekintve — nem tartozik az életmű első vonalába? Éppenséggel nem ünneprontásnak szánom e kijelentést. Ügy vélem, a tudomány tiszteletadásához ilyen emelkedett alkalmakkor is hozzá tartozik az egyértelmű véleménynyilvánítás. Számos vonatkozásban nem csökkenti, de növeli az Illyés-színművek értékét, ha tisztán látjuk: bennük általában nem az autonóm drámaszerző szólal meg, inkább a nagyszerű költő és a mindig magaslatokon járó esszéista, ki ebben a — rendeltetése szerint egyszerre sokakhoz eljutó, nyilvános — műfajban is „a nemzet megrendelésére” alkot, választ sürgető nyitott kérdésekre felel. Természetesen azzal a virtussal, amely olyannyira jellemzi a teremtő Illyés Gyulát; amelytől soha nem idegen a játék szeretete. Bár általában fokozott gonddal, aggodalommal — mégis derűs izgalommal, „játszva” és „játszótársként” vág bele darabjai megírásába.

Az illyési dráma kötetnyi terjedelmű elemzést érdemelne. Hogyan függe1068