Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 11. szám - Zalán Tibor: Külföldi magyar könyvek: Ferdinandy György: mammuttemető, A mosoly albuma

(Szepsi Csombor Kör London, 1982)

FERDINANDY GYÖRGY: A MOSOLY ALBUMA (ELBESZÉLÉSEK)

Bár elbeszélések alcím alatt teszi közzé rövidebb-hosszabb írásait a szerző, mégsem ez a fontos, mert bár formailag így igaz, a végeredmény tartalmilag cáfolja őt.

Érzésem szerint ugyanis az A mosoly albuma novellafüzérnek álcázott regény, melyben a nevek változnak ugyan, de a figurák — jellegükben, jellemükben — ugyanazok maradnak. Gyanítható, hogy Yuri, Z., Vince apja, vagy a Retro sztori főszereplője egy és ugyanaz a személy. A gyanú persze nem bizonyosság, ennél fontosabb a tény, hogy a történeteket egymáshoz illesztve összerakható egy emberi élet: háborús gyermekkor, az ötvenes évek tönkretett ifjúsága, emigráció, az emigráns létbe illeszkedés kísérletei, majd az emigráns létben a megmaradás kétségbeesett, őrült kísérletei.

Kacérkodhatnánk a gondolattal, hogy Ferdinandy önéletrajzi novellafűzért állított össze, illetéktelen szemmel fel is fedezhetnénk, hogy a Mammuttemető hátlapján levő fotón látható szerző és a könyvborító régi fényképén teli szájjal kacagó bal oldali kisfiú mennyire hasonlítanak egymásra; vagy, hogy a Yuri a Gyuri név variánsa... De ne kacérkodjunk a gondolattal!

Az író magánélete nem tartozik az olvasóra, szokták volt mondani, sem a műre, s legkevésbé épp a kritikusra.

Időszerűbb megállapítani azt, ami a nyugati magyar irodalmat ismerők számára már nem a nóvum erejével fog hatni: Ferdinandy az egyik legkarakteresebb írónk.

Legnagyobb erénye az, hogy el tud hallgatni dolgokat. S az, ahogyan elhallgatja ezeket.

Kevés szavú, nem magyarázkodásra beállt írások ezek, a dolgok önnön logikájuk szerint történnek meg bennük, hangulatuk a szereplők váratlan és szokatlan reakciói szerint hullámzóak. A könyv szerkezete — elgondolásában — kitűnő. De csak abban, öt novellát illeszt egymás mellé az író úgy, hogy azokból kettő Magyarországon játszódik, kettő a „nagyvilágban”, míg a középső, a legrövidebb harmadik — az ország határának közelében, a haza és a nagyvilág virtuális határán.

így, mintegy gondolati-formai tengelyen, fordul át a főhős sorsa egyik létformájából a másikba.

A baj csak az, hogy pontosan ez a novella a könyv legrosszabb írása. Pontosabban: a gyenge írás a könyvben. így a többi nem fordul, hanem csak nyekken ezen a megroppant tengelyen. Lehangoló könyv az A mosoly albuma. Egyik kritikusa, Hanák Tibor írja valamelyik előző könyvével kapcsolatban az Űj Látóhatár 1977/májusi számában: „Talán csak a szavak andalítanak; a valóság mindig józa- nít, lehangol, horzsol, kínoz ...”

A gyermekkor valósága a háborúval, a szétbomlott családdal, a véres egyéni tragédiákkal kínoz, az ötvenes évek börtönökkel, internáló táborokkal józanít ki, az emigráció kezdete a beilleszkedés nehézségeivel hangol le, míg az emigrációs lét a seholsem-otthon, a seholsem-megállapodás, a seholsem-béke miatt horzsolja eszelőssé a lelket.

Űzött, hajszolt, minden és mindenki elől menekülő emberré válik Ferdinandy hőse a könyv utolsó történetében.

öngyilkosán menekülővé, a csak a semmi földjén megnyugvóvá. A meghökkentően naturális történeteknek általában szürrealista befejezést ad a szerző. Repülnek, lebegnek a hősök, mint Chagall álomfigurái, felbukkannak és eltűnnek a létben, seregszemléznek az emlékek között. Nem a világot akarják megfejteni, hanem megoldhatatlan létüket akarják meghosszabbítani e sok jóval nem bíztató, csak formájában, de lényegében semmit sem változó világban.

1056