Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 11. szám - Tardy Lajos: Guram Saradze, irodalmunk és tudományunk grúz kutatója
Napjainkra Saradzénak ez a hármas célkitűzése valóra vált: a Zichy Mihályról és Vikár Béláról szóló, eredeti kutatásokon alapuló monográfiái — szépen megformált kivitelben — már el is keltek a könyvesboltok polcairól az örök betűszomjban szenvedő grúz olvasók akaratából — míg Tótfalusi Kis Miklósról írt műve éppen e sorok megjelenése idején lát Grúziában napvilágot. Vessünk legalább futó pillantást Saradze három magyartárgyú könyvére. 1978-ban Tbilisziben a Helovneba kiadásában jelent meg „Mihai Zicsi da kartuli kultúra” (Zichy Mihály és a grúz kultúra) című gazdagon illusztrált könyve. Igaz, Zichy Mihály művészi öröksége már régóta foglalkoztatta nemcsak a magyar, de a grúz kutatókat is: még ma is fáj, ha arra gondolok, hogy Benő Gordeziani, Zichy Grúziával foglalkozó alkotásainak nagyszerű krónikása anélkül hunyta le örökre szemét, hogy kulturális kapcsolataink illetékesei legalább néhány szó erejéig kifejezésre jutatták volna népünk háláját és elismerését. Gordeziani elsősorban a Párducbőrös Lovaghoz készített Zichy-illusztrációkkal, részben pedig Zichy grúziai szereplésének emlékeivel foglalkozott. Saradze túllépett ezeken a kereteken s egyrészt Zichy ismeretlenül marad grafikáinak felfedezésével vitte előre a művész életművének feltárását (felfedezéseinek egyikét-másikát a Művészeti Értesítőben és másutt már évekkel korábban publikálta nálunk), másrészt pedig — levéltári és kézirattári kutatások alapján — napfényre hozta Zichynek Grigol Orbelianihoz, Ilia Csav- csavadzehoz, Akaki Ceretelihez, Ivane Macsabelihez, Marnia Gurielihez, Giorgi Ser- vasidzehoz és a XIX. századvég megannyi élenjáró grúz közéleti személyiségéhez, haladó politikusához és költőjéhez fűződő baráti kapcsolatainak emlékét. Saradze — akinek sikerült teljes mértékben rekonstruálnia Zichy Mihály grúziai útjainak jelentős eseményeit, diadalmenetnek beillő ottani szereplését — rámutat arra is, hogy a grúziai Zichy Mihály-kutatások még távolról sem fejeződtek be és több a csupasz véletlennél, hogy éppen Petőfi grúz átültetője, a mai grúz költészet egyik koszorúsa, Grigol Abasidze fedezte fel Zichy Mihály egy mindeddig lappangó női portréját. Vikár Béla neve azáltal vált elválaszthatatlanná a hazai kvartvelológiától, hogy nemcsak mint a magyar nyelvterület folklórkutatója és mint a finn népéposz, a Kalevala átültetője vonult be irodalom- és művelődéstörténetünkbe, de mint Ruszta- veli művének, a Párducbőrös Lovagnak fordítója is. 1889-ben Vikár Béla és Zichy Mihály egy finnországi faluban latolgatták esetleges együttműködésük gondolatát: Vikár meg akarta nyerni Zichyt a Kalevala illusztrálására. Az együttműködés meg is valósult, de másképpen. Zichy megmutatta Vikárnak Sota Rusztaveli általa il- luszrált, Giorgi Kartvelisvili kiadásában 1888-ban Tbilisziben napvilágot látott művét és ez megtette a hatását: Kalevala-fordításának befejezte után Vikár hozzálátott a grandiózus terv — a Párducbőrös Lovag magyar fordítása — előmunkálataihoz. Guram Saradze a Vikár-hagyatékkal való teljes megismerkedés után tisztázni tudta, hogy miként birkózhatott meg Vikár roppant feladatával, hogyan vitte véghez ezt a páratlan fordítói fegyvertényt, hiszen korábbi forditások felhasználása nélkül ültette át nyelvünkre az eredeti szöveget. Kettős rejtéllyel állt szemben Saradze, még akkor is, ha Schelken Pálma, Istvánovits Márton, Radó György, grúz részről pedig Gagnidze Dzsumber úttörő jelentőségű cikkei már fogódzókat adtak a megfejtéshez: 1. tudott-e grúzul Vikár Béla, s ha igen, úgy milyen fokon, és — 2. kik voltak azok a grúz személyek, akik beavatták nyelvük titkaiba, s támogatták az átültetés nagy munkájában. Saradze — s erről a Tbilisziben 1981-ben, a Mecnie- reba-kiadóná] megjelent „Maszalebi Béla Vikarisz arkividan" (Anyagok Vikár Béla levelestárában) c. könyve tanúskodik — az egész bonyolult kérdéscsoportot megfejtette. Saradze budapesti kutatásai mindkét kérdésre megadták a választ. Korábban úgy tudtuk — feltételeztük, hogy a huzamos időn át Budapesten élő Giorgi Ciszka- rauli a poéma első részéről még az első világháború előtt eszperantó-nyersfordítást készített, míg a mű zárórészének német nyersfordítását 1915-ben Grigol Cereteli és David Toloraja, két grúz nemzetiségű hadifogoly, akiket Vikár Béla kérésére be980
