Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 11. szám - Csabua Amiredzsibi: Data Tutashia (regényrészletek) Bíró Margit és Komlóssy András fordításai
len kibúvó létezik a maga számára: a mi szolgálatunkba kell állnia. A mi szolgálatunkban lenni sérthetetlenséget jelent. Az ellenségei nem mernek majd kezet emelni magára. Jól tudják, hogy ha a mi emberünket ölik meg, csak egyetlen ítéletre számíthatnak. Ugyanakkor ez állást, jövedelmet, jólétet, állami kitüntetéseket és előlépési lehetőséget biztosít magának. Ilymódon két véglet közül kell választania: vagy börtön és akasztófa, vagy szabadság és jólét. Értelmes embernek ebben a helyzetben nincs min gondolkoznia. Amint látja, a logika az én oldalamon áll — de létezik ennél könyörtelenebb logika is: az erő! Az erő azonban, mégpedig a leghatalmasabb erő, amely a világ legnagyobb birodalmait is megfékezi és nyugalomban tartja, a mi oldalunkon van, és maga végül vagy engedelmeskedik neki, vagy elpusztul.. . Pillanatnyilag nem kívánunk sokat: adja át nekünk a Csanturiákat vagy a holttestüket. Cserébe a hatalom jóindulatán kívül még háromezer rubelt is elnyer... aranyban. Csönd lett. Az ezredes úgy adta elő a mondanivalóját, hogy magamban azt gondoltam, ugyan mit bizonytalankodhatna, tétovázhatna még ez a gálád Tu- tashia. — Hadd gondolkozzak egy kicsit — mondta a zsivány. — Ilyen dolgokban nem szokás gondolkodás nélkül dönteni. Amikor ezt az ezredes meghallotta, hát azt hittem, hogy menten eszét veszti az örömtől. Szahnov azt gondolta, most kell ráhajtania, vagy soha, és határozottan így szólt: — Már mondtam, hogy itt nincs min gondolkodni. Mindaz, amit elmondtam magának, előre jól át volt gondolva és meg volt fontolva. Nem áll módomban várni, Péterburgban halaszthatatlan teendők várnak rám. A maga ügyét még ma le kell zárnom, és a megfelelő intézkedéseket meg kell tennem. Holnap korán reggel útnak indulok. Várok ... — az ezredes elővette az óráját, kattant a fedele — ...két percet várok! Letelt a két perc. Szahnov újra felkattintotta az óra fedelét és rendezgetni kezdte az asztalon heverő papírokat, mintha sietne és távozni készülne. — Mennyi időt adnak nekem erre a dologra? — kérdezte halkan Tutashia. — Tíz napot... két hetet. — És ha nem sikerül? — Sikerül, sikerül! — mondta konok makacssággal Szahnov, és már azt gondoltam, hogy megint behívatja velem az embereimet és újra megbotoztatja. — Rendben van, uram, megteszem, ha így áll a dolog! — mondta Tutashia nagyon határozottan. — Ezt írásba kell foglalni! — Szahnov a tollért nyúlt és írni kezdett. Megírta a megállapodást. Beleírta, mit kell tennie Data Tutashiának, menynyi idő alatt kell ezt elvégeznie, hogy melyik paragrafus és melyik bekezdés alapján fogják felelősségre vonni, ha nem hajtja végre a feladatot, meg még mindenféle egyebet, amit ilyen iratokban írni szoktak. Befejezte és megkérdezte Tutashiát, hogy el tudja-e olvasni. — El tudom. Tutashia maga elé tette a papírt, olvasta vagy egy fél órát, majd így szólt: — Átgondoltam a dolgot és úgy látom, hogy nem lesz erre elég két hét. Legkevesebb másfél hónapra van szükségem. Át kell írni a megállapodást. Nézd csak az ördögfajzatját! Lám, mit talált ki! Tudod, miért mondta ezt? Azért, hogy még jobban meggyőzze Szahnovot, hogy azt higyje, el van intézve a dolog, és sikerült rávennie Tutashiát. Ez az egyik. A másik meg az, hogy az egészet így még meggyőzőbbé tegye. 933
