Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 1. szám - Bakay Kornél: Fettich Nándor emlékére
több mint két torma súlyt kitevő értékeit sértetlenül, amint arról a Fettich Nándorhoz intézett akadémiai elnöki és főkönyvtárosi köszönőlevelek tanúskodnak” — írta Tasnádi-Kubacska András, a Magyar Nemzeti Múzeum egykori elnöki tanácsosa 1962. júniusában. Kétségbevonhatatlan tény, hogy a Magyar Nemzeti (Múzeum egyik fő megmentője 1945-ben Fettich Nándor volt. Legalább egy emléktáblácskát megérdemelt volna. Még akkor is, ha egyes érzékenyebb lelkű munkatársát nyersebb modorával megbántotta, még akkor is, ha tudatában lévén kimagasló képességeinek nem mindig volt szerény és soha álszerény. De nem ez történt! Miközben Fettich Nándor Budapest városparancsnokától, Csemyisov tábornoktól orosz őrséget szerzett a Nemzeti Múzeumnak, miközben a felelőtlenek példátlan gondatlanságából elöiihagyott műkincseket kosárszám hordatta le a pincékbe, miközben Kodály Zoltánnal és Bakay Lajossal együtt közbenjárt Gödöllőn a fogságba került magyar tudósok érdekében, egyes munkatársai ismét feljelentették. A Szabad Nép 1945. január 26-i száma még így írt: „A Magyar Nemzeti Múzeum, a magyar kultúra egyik legnagyobb fellegvára, aránylag jelentéktelen károkkal vészelte át Budapest pusztulását... Hogy így történt, ebben a legfőbb érdem dr. Fettich Nándor helyettes főigazgatóé, akinek segítőtársai, dr. Györke József könyvtámok, dr. Hunás Lajos (helyesen: Huszár Lajos) éremőr, dr. Kretzoi Miklós természettudományi múzeumi őr, Molnár Lipót (helyesen: Molnos Lipót), dr. Nemessházi János (helyesen: Nemeskéri János) embertani múzeumi őr, Tasnádi-Kubacska András, az elnöki hivatal vezetője, a gépészek és preparátorok voltak.” Ismét állítólagos németbarátságát ráncigálták elő. Fettich Nándor a naplójában keserűen fakadt ki: „a tudomány az én világom, nem pedig a politizálás, amellyel szinte 20 éve nyaggatnak gazember irigyek, tolakodók, nyavalyás, tehetségtelen fráterek ... Én tudománnyal foglalkozó ember vagyok, akit itthon és külföldön is megbecsülnek, nem pedig politizáló, sem pedig nyomorult konjunktúra-lovag, mint azok, akik arcátlanul támadnak rám a sötétből.” (Napló 9. füzet 219.) Megérezte sorsát*, „egyetlen ember sem fog mellém állni...” (Napló 9. füzet 312). Már 1945. április 12-én saját munkatársai (!) rászorították, hogy főigazgatóhelyettesi posztjáról írásban mondjon le, és kötelezze magát, hogy az esetleges főigazgatói kinevezést semmiképpen sem fogadja el. Fettich Nándor két nap múlva hivatalosan lemondott, mert úgy érezte, nem szabad torzsalkodásnak lennie a magyar kultúra fellegvárában. De ez sem volt elég. Felbujtott bértollnok „kicikkezte” a Kis Űjság 1945. április 25-d számában „Múzeumigazgató, mint SS-tiszt” címmel. Rosszindulatú, valótlan írás ez, de hatásos hangulatkeltő lett. És éppen az igazolási eljárások megkezdésekor. Senkit sem lepett hát meg a Magyar Nemzeti Múzeum Igazoló Bizottságának 39/1945. I. B. számú, 1945. május 7-én kelt határozata, amely a 45 esztendős, európai hírű tudóst, a Nemzeti Múzeum egyik megmentőjét, nyugdíjazta! Fettich Nándor tehát úgy költözött ki a Nemzeti Múzeumból, hogy búcsút mondhatott hivatásának. Legfőbb terhelő tanúi közül hárman már 1948. nyarán disszidáltak az új Magyarországból. A megalázott és számkivetett Fettich Nándor sorsa azonban ekkor még nem pecsételődött meg. 1945. augusztus 16-án az Igazoló Bizottság megváltoztatta korábbi határozatát és „közszolgálatban való meghagyás” mellett nyilvánították vezetői állásra alkalmatlannak. Az indoklás így hangzott: „Beigazolást nyert, hogy (Fettich Nándor) megnyilatkozásai mindig olyanok voltak, amilyeneket... a Magyar Nemzeti Múzeum érdeke vagy saját tudománya megkívánt. Beigazolást nyert, hogy dr. Fettich Nándor igazgató 1941/42 telén nemcsak oroszbamát módon járt el dr. László Gyulával együtt Kijevben ... de a kijevi múzeum érdekeit a legmesszebbmenőkig támogatta, a múzeum anyagát megmentette... Politikamentességét igazolja: Szekfű Gyula, Deér József, Hajnal István, Mozsolics Amália és Hajós József.” Ügy látszott, 1946/47 újra az alkotó munka időszakának nyitánya. Fettich Nándort nem В-listázták, sőt 1947-ben megjelent a „Magyar stílus az iparművészeiben” című könyvének III. kötete. „Soha ilyen nyugodt és megbecsült életem nem volt a múzeumban” — írta 1947-ben. (Napló 10. füzet 498.) 60
