Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 10. szám - VITA - Szekrényessy Júlia: Czakó Gábor drámái
VITA gus játék — ami viszont utána következik, az elkomorodás határozott jeleit mutatja. A vérmes szatíra, a dühödt keserűség mintha lenyugodnék, szelíden elégikus panaszdallá finomodna. Mintha az évek során fáradna Czakó szarkazmusa vagy mintha maga is elhinné: erre a stílusra, erre a hangra nincsen szükség, másféle módon, tán kerülő úton jobban meg lehet közelíteni a célt. A Disznójáték gondolatai természetesen a későbbi művekben is ott lappanga- nak. E műtől sohasem szakadt el végérvényesen a szerző. Csak a másként az, ami hozzájárul az eredeti kép elrajzolódásához. Czakó alapvető moralista író. Mégpedig a leckeadó moralisták fajtájából. A Disznójáték ezt a magatartást a lehető legszerencsésebb formában mutatja be. Elsősorban azért, mert egyetlen pillanatig sem hatódik meg önmagától. A dráma függőleges tengelyen játszódik. Morális és történelmi magaslatok vettetnek össze egy disznóól lakóinak moslékközpontú kicsinységével. A disznók vesztett forradalma a bűnös bárgyúság jól megfogalmazott szimbóluma. A mű tragikuma: a kibékíthetetlen és megoldhatatlan ellentét a kockázat nagysága és a kockázatot vállalni kényszerülők törpesége között feszül. A zuhanás, amely a már említett függőleges tengely mentén történik, ezért merészen keserű tragédia, vagyis igazi szatíra. Ez az alapkonfliktus bújkál a későbbi művekben is, például az Aranykorban és a Mint a mókus fenn a fanban. Az Aranykor történelmi-mitológiai parabola, elképzelt időpontban játszódik; azaz Atlantisz pusztulásának évében, ahogy a szerző írja az akkori időszámítás szerint 1987-ben. Zeusz, Árész, Dionüzosz és Prométeusz Atlantisz pusztulásakor hajótörést szenvednek, olyan szigetre vetődnek, melynek lakói ősi együgyűségben és nagy elmaradottságban élnek. Az Atlantiszból érkezettek viszont magasrendű technikaitudományos kultúrát hoznak magukkal, de kivéve Prométheuszt, üresfejűek, kegyetlenek, hatalmaskodók és cinikusak. A darab afféle gépesített szemétdombnak ábrázolja Atlantiszt. Lakói minden szerkezetet kitaláltak és birtokoltak, anyagilag meg tudják különböztetni a jót a rossztól, csak éppen a nemes és a silány lelki tulajdonságok szétválasztására képtelenek, erre nem is törekedtek soha. Az atlantiszi állapotok — talán kissé túlzottan leegyszerűsített párhuzamok segítségével — emlékeztetnek modern, fogyasztói világunkra. Az istenek boldogtalan fajankók, urak, de sohasem boldogok. Az atlantiszi lélek nyugtalan, beteg, még a birtoklásnak sem tud igazán örülni, mert mindig újabb tárgyra vágyik, mindig arra, amije éppen nincs. A sziget fölött mégsem Prométeusz jósága, racionalizmusa és okossága lesz úrrá, hanem társai, a goromba zsarnokok gyarmatosítják a népet: kezdetét veszi tehát a civilizáció, a fegyverek ereje által fenntartott rend. Prométeuszt, akit a nép jótevőjének tart, a magukat istennek kikiáltó társak a sziklához kötöztetik, majd egy újabb ravasz gesztussal halálba magasztalását is megszervezik. Ezzel a jelenettel zárul a darab. ALKMÉNE: Megölik Prométeuszt! MIND: Jaj! Prométeusz! DIONÜZOSZ: Nóta! Nem értitek? Nóta! {A nép jajveszékel.) Nóta! (Rákezdi.) He- raklész herceg! (Árész csatlakozik hozzá, Zeusz is, de túlharsogják őket a Prométeuszt siratok.) ALKMÉNE: Szabadítsátok ki! JÓKÉ: Kiszabadítjuk! Gyertek! MIND: Kiszabadítjuk! HÉRA: Jaj, Zeusz, most mi lesz? DIONÜZOSZ: Megálljatok. (Fellöki Alkménét) Hová mennétek? Van nekünk hősünk, aki megmenti Prométeuszt! Herceg! HERAKLÉSZ: Király! DIONÜZOSZ: Persze! Hős király! (Elállja a nép útját.) Indulj és szabadítsd ki Prométeuszt! (Kést ad neki.) Hadd térjen meg mielőbb övéihez — az égbe! A mű tengelyébe az a sajátos Czakó-hős áll — Prométeusz —, akit az emberi892
