Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 10. szám - M. Kiss Sándor: "...hivatást számított ki magának történelmi helyzetéből" (interjú Balogh Edgárral II.)

getésből is kiderül — elsősorban a magyar kisebbség, s e kisebbség mellett a magyar progresszió, s a mában csatlakozva ehhez; a magyar állam koncepciója. Ugyanakkor az érdekelt szomszéd országok — természetesen szem előtt tartva a történeti időt — nemzeti és nemzetiségi politikája nem volt mindig hasonló a magyar koncepcióhoz. Az érdekelt ország koncepciója mennyire befolyásolta és mennyire befolyásolhatta ezt a kisebbségi stratégiát, ezt a kisebbségi híd-koncepciót?

Hát talán induljunk ki alblból a történelmi tényből, hogy a szlovák és a román — maradjunk e !két 'példa mellett — a szlovák és a román namzetalafculás Időiben, történelmileg a polgári nemzetalakulásnak egy közvetlen folytatása és utópol- gári folytatása. Na most, ebben a nemzetalalkulásiban, a nemzeti államban való gondolkodásban körülbelül olyan folyamatot kell fölismernünk, mint amilyen volt a magyar reformkorral kezdődő, a szabadságharcban kifejezésre jutott, majd a Deák—Eötvös-féle nemzetiségi törvényt termő kiegyezéses korszaknak a magyar polgári nemzetalakiulásd folyamata. Most történelmi tárgyilagossággal — bármilyen formában is imuitatfcozáik a jelenség, de mégis történelmi tárgyilagossággal — 'tudomásul kell vennünk ennék a létezését. A kérdés csak az, mennyiben tudja a szodaldsta korszak törvényszerűsége másabbá, korszerűbbé tenni a mai román vagy szlovák nemzetalakulást. Én ügy gondolom, hogy bizonyos eredményeink vannak ott, ahol afcáir a magyar államnak a román és a szlovák vagy csehszlovák állammal való közös tenni-venni valói során, akár a nemzetiségek önmegvalósításai vagy igénykifejezései során bizonyos egyezkedéseik jönnek létre. Ott a magunk részéről is, tehát magyar oldalról is hozzá tudunk járulni ehhez a szocialista csatornázáshoz, korlátozáshoz, eligazításihoz, ebben a ténylegesen rohanó nemzetalakulás folyamatban. Amiilyen mértékben eredményt érünk el, olyan mértékben a hid-szerep nemcsak magyar ügy, hanem román vagy szláv üggyé is válhat. Ez is egy folyamat. Ma mi vagyunk az érdekeltebbek, ez tagadhatatlan. Gondoljunk arra például, hogy milyen relatív Erdély önállóságának múltbeli históriája. A román nemzetiség ragaszkodik az unióval szemben Erdély önállóságához. Amikor azután 1918-tól kezdve a tnanszilván irányzat szeretne magyar részéről önálló Erdélyt, akikor már a románok nem érdekeltek benne. Tehát ilyen relativitás óikkal számolni kell. Mindezeket számításba véve, ki kell tapogatni a lehetőségekét, hol, miiként tudjuk mégis ezeket a kérdéseket előbbre vinni. Meggyőződésem az, hogy a nemzeti kisebbségnek létkérdése és hivatástudata, jövőbeni koncepciója mindenképpen marad a híd-szerep.

Ezt a felfogást a magam részéről is osztom. Nyugati példák bizonyítják, — ahol a polgári értelemben vett németté válás folyamata hamarabb befejeződött — hogy a nemzetiségek a jogaikat akkor kaphatják meg — adott esetben polgári körülmények között — amikor a polgári értelemben vett nemzetté válás befejeződött. Ezeken a tanulságokon nekünk is érdemes elgondolkodni.

Kérlek szépen, zöldágra csak akikor jutunk ezekben a kérdésekben, ha folyamatokban gondolkozunk. Még ez is, tehát a nemzetiségek létének az elismerése, fölismerése, sőt támogatása strukturálisan, még ez ás folyamat. Én újra meg újra hangsúlyozom, ha nem is mindig írhattam meg, milyen nagy jelentőségű volt Romániában az, hogy nem is olyan régen, tán öt-hat évvel ezelőtt egy pártkongresszuson sikerült elérni azt, hogy tisztázzák: a szocialista román nemzet és a

831