Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1871 / 8-9. szám - VITA - Vinkó József: Hiány-dramaturgia (esszé-tanulmány)

Nyitott dramaturgia „Kinek az ajkán forr a dal már: az forradalmár?” (Utassy: Közbeszólások) Talán a fentiekből is kitűnik, hogy mind világlátásban, mind drámaszemléletben éles határvonal húzható e generáció egyes tagjai közé. Asperján, Szentmihályi, Juhász, Munkácsi, Sárospataky, Ördögh lényegében a realista fogantatásé drámai hagyomány­hoz kötődnek. Sárospataky és Ördögh míves — még a korszerűtlenség ódiumát is vál­laló — klasszikus drámai nyelvezettel, zárt drámaszerkezettel, a többiek az úgyneve­zett középfajú színmű kritériumaival. Boldizsár, Kolin, Barna Róbert, Nagy András, Verebes, Wehner az abszurddal, de legalábbis a pinteri drámaszerkezettel, az irónikus- gioteszk világlátással kacérkodik (különböző színvonalon és erősen különböző tehet­séggel persze) kimagasló, katartikus erejű művet azonban még nem sikerült létre­hozniuk. A döntő változást, az új, korszerű dramaturgia megteremtésére tett kísérlet első eredményeit Nádas, Bereményi, Spiró, Kornis műveiben láthatjuk, s itt-ott — legalábbis szándékban — Czakónál és Schwajdánál. Mi az a szemléleti és stílusbeli változás, amire a felsoroltak esetében céloztunk? Az ő drámáikban nincs egységes cselekvés, bármi, bármikor megtörténhet, itt „min­denki mindenkinek mindenkije” lehet. Nincs hagyományos értelemben vett konflik­tus, a hős többnyire a Közérzetével vagy a Múlttal viaskodik. Ezek az írók felhagy­nak a drámai cselekményszövés elfogadott szabályaival éppúgy, mintahogy nemegy­szer elvetik a praktikus színház-gyakorlati rendszabályokat is például a szünetet, a kis létszámú darabok iránti elvárást stb.) Látszatra erősen szubjektív formát hoznak létre, rapszódikus asszociációs rendszert, „álom-dramaturgiát”, ahol a köznapi logika érvénytelen és a kanonizált dramaturgiai szabályok nevetségesek, hiszen térben és időben elszakadtak. Itt nincs hagyományos értelemben vett helyszín, Lebovicsék la­kása egyszerre nappali, hivatal, házasságkötőterem, orvosi várószoba és pályaudvar, Nádas nyílt helyszíne küzdőtér, Kalmárbéla pedig két lépéssel országhatárokat láp át, hogy albérletétől eljusson — ugyanoda. A valóságsíkoknak ebben a lebegtetésében a színpadi tér átértékelődik, új hangsúlyt kap a világítás, a tér, az idő, a gesztus. A dialógusok sem az adott szituációnak megfelelően alakulnak, hanem zenei szerve- zettségűek vagy éppenséggel a szürrealista kollázs-technikával párhuzamosan egymás mellett futnak. Feltűnő az időbeliség hiánya is. A hősök idő nélküli közegben préselődnek egy­más mellé, a tér és az idő koordinátái egybeesnek — az idősíkok egybemosódnak „Nem megy az idő” — mondja Nádas hőse. Barna irodalmi performance-ában végig tiz óra van, a Hallelujában folyton negyed hat. A linearitásnak ez a hiánya különös feszültséget teremt, nem véletlen, hogy a Halleluja éppúgy a várakozás drámája, mint a Temetés. Az idő múlékonyságát ugyanis — mint Becket óta köztudott — a maga legtisztább, leginkább nyilvánvaló formájában, a várakozásban észlelhetjük-érzékel- hetjük. S ez a feltételes állapot aztán oscilláló sodródást, finom lebegést teremt va­lóság és képzelet, reális helyszín és elvont tér között, s létrehozza azt a szürrealista asszociációs rendszert, ami ennek a dramaturgiának a legsajátosabb jegye, s amely sajátosság talán Örkénynél és Mészöly Miklósnál lelhető fel legtisztábban az elődök közül. Miről is van szó? — kérdezhetnénk. A hagyományos realizmus „megfricskázásá- ról”, sőt, tételes elutasításáról? A naturalista drámaszerkezetre épülő művek elleni boszorkányüldözésről? Minőségi szemléletváltásról? „Engem a színházban nem a történet érdekel. És az úgynevezett gondolatok sem érdekelnek. Irodalom, filozófia dolga — mondja Nádas egy kéziratban maradt interjú­ban. Majd így folytatja: „Engem a színházban az élő testek között kialakuló viszony- rendszer érdekel. A kép. A kép, de a szónak egyáltalán nem a képzőművészeti értel­mében. Az élő test mozgóképe érdekel. Ami a filmhez nem hasonlítható, mert nem sokszorosítható. Az élő emberi test érzékiségéből kialakuló képi érzet érdekel. Ami persze valamiféle történetet is kirajzol, s a történetből gondolat is préselődhet. Olyan 796

Next

/
Oldalképek
Tartalom