Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1871 / 8-9. szám - 75 ÉVE SZÜLETETT BALOGH EDGÁR - M. Kiss Sándor: "... hivatást számított ki magának történelmi helyzetéből" (interjú Balogh Edgárral)
ha nagy leszek, én is odatartozhatok, s akik mindig titokban tesznek jót 6s arra törekednek, hogy a közéletben az emberek egyenlőek legyenek. Egyébként eme liberális fölfogás mellett más is jellemezte a családot, jelesen: a katonasághoz való vonzódás. Miért tagadjam? Édesanyám, mint tisztnek a lánya tisztlhöz akart férjhez menni. Édesapám egyszer már 1898-tól állomásozott Pozsonyban vagy hat 'évig, akkor jegyezte el édesanyámat, de különböző kinevezésék és áthelyezések folytán — a négy város közül, amelyekben szolgált a háború után az egyik Olaszországhoz, a másik Csehszlovákiához, a harmadik Lengyelországhoz, a negyedik Jugoszláviához tartozik ma — elkerült onnan. Édesanyámat pedig, aki közben elvégezte Pesten a Felsőbbiskolát, Temesvárra nevezték ki. Már Temesváron tanított — jellemző eset, ne haragudj, hogy ilyen apró részleteket is elmondok, legföljebb kihúzod — amikor elment Bécsbe a Hadügyminisztériumba, hogy megkérvényezze vőlegénye Magyarországra való áthelyezését. Ö mesélte, hogy egy bajszos ezredes fogadta, akiről mindjárt látta, hogy magyar és megkérte; magyar ember segítsen egy magyar leányon gondolat jegyében, intézkedjék, hogy vőlegénye áthelyezése elintéződjék. így történt azután, hogy édesapámat nagynehezen 1905-ben végre áthelyezték Temesvárra. Így születtem én Temesváron, tehát nem anyám városában, Pozsonyban és nem apáméban, Nagyszebenben. Nem sokáig tartott a temesvári epizód, — Ernő öcsém is ott született -— mert 1910-ben sikerült egy újabb áthelyezés, akkoriban ez mindig nagy probléma volt és Pozsonyban kaptak mindketten megfelelő beosztást. Így kerültem én négy éves koromban Pozsonyba és 1910-től 1935-ig ott nőttem fel, s így Pozsony áll hozzám a legközelebb, mondhatnók annak minden utcáját, kövét ismerem. Nagyapámra csak homályosan emlékszem. Ez az öreg dragonyos kapitány 1822-ben született — most a Zuna leszármazottak, akik itt Magyarországon élnek, kutatnak valami magyarországi Zuna ős iránt, ezt én erőltetettnek tartom — úgy tudom, hogy ezek a Zunák lengyel származásúak voltak, s valahonnan Lublin mellől kerültek osztrák területre 'és katonai pályára mentek. Igaz, az egyik dohánygyári igazgató volt Hamburgban a Duna mellett, ennek a fiai között volt az én nagyapám is. Résztvett az osztrák hadsereg olaszországi — a szerencsémre nem a magyarországi, mert ez bántott volna — föllépésében és azután Bosznia—Hercegovina megszállásban is. Gyönyörű házat épített a Duna fölött a Károlyfalvi út 1. szám alatt a Kőbánya előtt, odafűződnek a legszebb emlékeim. Volt neki egy kardgyűjtöménye, meg pipagyűjteménye s egy csodálatos könyvtára. A polcokon egymás mellett sorakoztak csupa zöldes-aranyos kötésben a német klasszikusok, eredeti kiadások, a falakon rengeteg kép, köztük számtalan hadikép, azután egy fehér zongorára emlékszem, seregélyekre, akváriumra, virágokra, de nagyapám hangjára alig. Ö akkor már olyain-olyan öreg volt, — 92 éves korában halt meg — hogy már szinte alig beszélt. Nagyanyám viszont erős-egészséges asszony, nála sokkal fiatalabb volt. Ez is érdekes talán, hogy nagyapám 50 éves korában — mert kettő elhalt mellőle — vette feleségül a 14 éves Balogh Rózát. Hogy úgy mondjam, ez olyan mezaliansz volt, mert nagyanyám, mint mondottam a Zidhyek fegyverkovácsának volt a lánya, Balogh Ferencé, ez a Balogh Ferenc viszont 48Mban honvédként szolgált, s utána nem lehetett kinyomozni miért, (börtönbe került, majd hazajövetele után összeveszett a Zichyekkel, mert azok viszont császárpártiak voltak 'és nem szívesen látták őt. Különben nagyanyám alsónyárásdi, tehát csallóközi származású volt, jártam is ott egyszer és tényleg a Balogh ősök onnan kerülhettek elő. Volt Pozsonyban egy Balogh József nevű asztalos is, de miután asztalos volt, s az új városban lakott, nekünk mint úriembereknek úgy látszik derogált vele találkoznunk. Nem 774
