Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1871 / 8-9. szám - Halmágyi Miklós: Az ezer rács világa (Vajda János és az Osztrák-Magyar Monarchia)

„el nem nyert éden fájdalmának” filozófiája nélkül! Nem túlzás tehát költészetének egészét filozófiai költészetnek nevezni, vagy legalábbis alapvetően filozófiai fogantatásának. Ha sorra vesszük azonban gondolati rendszerének alkotóelemeit, rögtön ön- magúktól kínálkozó párhuzamokra bukkanunk- közte és a kortárs európai gondolkodók között. Filozófiája bármennyire is sajátos, korántsem egyedi, és sajátosságát is elsősorban lírába ágyazott mivolta biztosítja. Vegyük számba, milyen elemekből ötvöződik össze ez a vajdai világ!

Vajdával kapcsolatban könnyen a pszidhologizálás veszélyes ösvényeire tévedhetünk, de az tagadhatatlan, hogy az alkati, pszichikai tényezők nem hagyhatók figyelmen kívül gondolkodásának vizsgálatakor. Anyjával való kapcsolata, nagyanyjához fűződő erotikus emlékei, származásából fakadó kisebbrendűségi érzése, betegségekbe menekülése a problémák elől, önszerelme, gigantomániája, szadisztikus hajlamai, a Gina-élmény beteges elhatalmasodása, az evés mint pótcselekvés kompenzáló szerepe, önmagában ez a lista korántsem bizalomkeltő, s így együtt bizony könnyen sugallhatja a pszichikus tényezők determináló szerepét. Mindez azonban, elsősorban a társadalmi viszonyok következménye, s bár látszólag közvetlenül, de valójában áttételesen jelenik meg a konkrét alkotásokban. Az már persze más kérdés, -hogy az egyén mindennapi életére mennyire nyomta rá bélyegét!

Az ötvözet meghatározó eleme a kor filozófiai áramlataiban keresendő. Schopenhauer hatásának jelentősége vitatott, de a hatás megléte vitathatatlan. Vajda ismerte a halál filozófusát, de — mint Komlós Aladás kitűnő Vajda-könyvében rámutatott — nem vette át annak leglényegesebb tanítását, idealista felfogását, amely különbséget tesz az egyén és énje, a jelenség és magánvalója, az egyén és a benne megnyilatkozó akarat között. Schopenhauernél maga az én elpusztíthatatlan tudatával és emlékeivel együtt, míg Vajdánál éppen az egyén pusztulása jelent alapvető problémát. Schopenhauer az élet, Vajda az anyag örökkévalósága mellett tesz hitet.

A szakirodalom újabban a vulgármaterializmus, közvetlenül pedig Ludwig Büchner Kraft und Stoff-jának hatását helyezi előtérbe, hangsúlyozva ezáltal Madách és Vajda eszmei rokonságát, nemegyszer ki is jelentve: „Egyetlen olyan eszméje sincs (t. i. Vajdának), amely akár az Ember Tragédiájából, akár a kor irodalmából ne volna jó ismerősünk.” Többek között a világ elértéktelenedése, az egyetemes romlás, az értékek elközömbösödése, az unalmassá való lét. Ez az eszmei rokonság kétségbevonhatatlan, különösen az olyan Vajda versek tükrében, mint például a Nyári éjjel, mégis valamiféle szán-dékolatian lebecsülés rejlik benne! Van ugyanis egy képzeletbeli pont, amelyről körültekintve és elindulva Vajda túl tud lépni nemcsak Madáchon, de korának legtöbb szellemi kiválóságán, ennék oka azonban nem eszmei felsőbbrendűségében keresendő, hanem elsősorban saját, és kora általános viszonyainak terméke. Hogy miként, ez majd alább még ki fog derülni. Ne hagyjuk figyelmen kívül Kant természettudományos munkáit, melyek főként Vajda világegyetem-kópét formálták, s ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Vajda -végül is képtelen engedni a „hit koporsókötelét”, s pesszimisztifcus, agnosztikus beállítottsága is megerősíti ebben. Adatok hiányában nehezen bizonyítható Nietsehe szerepe a vajdai eszmeiség formálásában. Elvileg semmi sem zárja ki azt, hogy Vajda ismerte Nietschét. Egy-két istennel kapcsolatos megnyilatkozása felidézheti bennünk a nietsohei „Meghalt az Isten.” kijelentést, és az Est-harangban, a „Légy ura, istene magadnak!”, a mietsehei embereszményre asszociál. Nagyobb azonban a valószínűsége, hogy inkább gondolati párhuzamról, mintsem közvetlen hatásról beszélhetünk.

Kétségtelen az is, hogy korának általános, dekadencia felé hajló hangulata is befolyásolta Vajdát, és ezen túl a hazai viszonyok sajátosságai, Világos, a Bach-éra, és 67 is hozzájárultak lírája -hangjának kialakulásához. A társadalmi problémák ösz- szefonódása az egyén életének problémáival, a család, feleség, barátok hiánya még fel is erősíti mindezt. Ugyanakkor Vajda hajlamos arra, hogy mindenért a filozófiában keressen kárpótlást, amelyet ott természetesen nem talál, nem is találhat meg. Bóka László mutatott rá, cáfolva Vajda pantheizmusát, arra a nem kevésbé fontos tényre, hogy Vajda alapjában véve katolikus. Nem gyakorló katolikus, de alkati ka763