Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1871 / 8-9. szám - Szentléleky Tihamér: Váró Márton Isis domborműve

belül egy meghatározott belső térbe, az új Városi Tanácsháza előcsarnokába kerül. Ez a városrész jellegzetes arculatot csak 1960 óta kapott. Az Iseum feltárása és ma­ga az, hogy az egykori Pannónia provinciában egyedülállóan, a központú szentély épület homlokzatát egészen a párkányzatig rekonstruálni lehetett, megszabta e város­rész új feladatát is. A Bejczy I. úttól a Majakovszkij térig egy jellegzetes kis kultu­rális alközpont alakult ki. Az alközpontot a történelmi városmag legjelentősebb te­rével, a pezsgő kereskedelmi forgalmú Köztársaság térrel, az új Városi Tanácsháza ki­emelkedő tömbje köti össze. Az épület önmagában meghatározó jellegű. A beton­pilléreken lebegően kiemelkedő középtömb a Köztársaság tér délnyugati szögleté­nek látványát zárja le. Ugyanakkor déli homlokzatával az Iseum bejárata, és az Isis szálló által kialakított piazzetta leghangsúlyosabb épülete. Az Iseum Romkert nemcsak műemléki maradványairól ismert, hanem 1964 óta állandó színtere volt a nyári szabadtéri operaelőadásoknak és hangversenyeknek. Az út másik oldalán Szombathely XIX. századvégi egyik legszebb műemléke, az egykori zsinagóga emelkedik. Mór stílusú épülettömbje és homlokzata s hagymakupolás tor­nyai különösen érdekes, keleties hangulatot keltenek. A Bartók Béla hangverseny- teremmé átalakított templomhoz közvetlenül kapcsolódik a zeneiskola modern épü­lete, majd a sort észak felé az Isis szálló új, középmagas tömbje zárja le. Ennek a környezetnek egyik legjelentősebb épületében, a Városi Tanácsháza elő­csarnokában kívánják felállítani Váró Mártonnak a kiállításon szereplő jelentős méretű alkotását. Az adott tágabb környezetben ez a művészeti alkotás nem áll egye­dül. Az Isis szálló éttermének egyik falát Fekete György famozaik felülete díszíti, ugyanitt a bejáratnál Isis domborított fém reliefjét láthatjuk. A zeneiskola egyik belső 753

Next

/
Oldalképek
Tartalom