Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1871 / 8-9. szám - Amerikába utazása Csepregi János és családjának és az indító okok a kivándorlásra, vagy tanulság: miként induljon útnak valaki a magyar nyelvvel. Írta a kivándorlott maga

egyik sem vette észre közülünk. Reggelre már nem láttunk mást, mint vizet köröskörül; de a hajó haladásával balról oldalvást látszott olyan levegőszerű kékesség; ez szerint már nagyon messze kellett haladni a hajónak, mikor azokat a rengeteg hegyeket sem lehetett látni. Ezen beszélgetésünk közben a Ge- nuában vásárolt székre leülve eltöprengtünk. Decz. 20án értünk a San Vin- zenzói kikötőbe, ott egy félnapot késett a hajó, kőszenet vett föl; azután ismét folytatta azon a szép, égszínkék színű úton az útját; a mely oly erősen himbálta azt a nagy hajót, hogy kötelet húztak a hajó hosszat két oldalról a tartózkodásra; hogy a ki egyik helyről a másikra akar menni, el ne essék, de azért sokan csalódva lévén az egyensúly tartásba, úgy elvágódott, mintha valaki úgy lökte volna el; egyszer egyik helyen, másszor másik helyen hangzott föl a nevetés az elesetteken, legkivált ha egy nő vágódott el, egész hahota támadt belőle; ide a nők és gyerekek nem is igen tudtak vagy bátorkodtak magányosan menni, többnyire valaki férfi kísérte őket. Éjszaka, a kinek az ágya a hajó hosszában volt, nem tudott az ágya közepén feküdni, mert a hajó erős himbálása az illetőt az ágyán a test súlyánál fogva egyik oldaláról a másikra hömpölygette; hanem az ágyának egészen az oldalához nyomódva kellett feküdni. Az utazás alatt utóbb már mindenkinek megvolt a szokásos tartózkodási helye, a hová az összebarátkozottak beszélgetni letelepedtek a fedélzeten, a mi barátainké a konyha melleti tér volt, a kik [között volt egy olasz fi a nővérével, a nő nagyon hasonlított a Lajos öcsém nejéhez, a Máriához, és a kis Lidi leányom mindig úgy nevezte; a szép Ángyom; Zsófi, menjünk oda a szép ángyomhoz, és egész a hajón lévő együttlétünk alatt annak a nőnek nem mondta a nevét máskint, csak szép Ángyomnak, a kinek szinte Mári volt a neve. De viszont a nő is szerette a kis Lidi leányt, mindent megtett a kedvéért.

Mikor már a szárazföldön bevásárolt dohánykészletem elfogyott, a Zsófi és Eszter vettek a Fölügyelőnél, a ki az utasok részére az utazás alatti szükségleteket raktáron tartotta: A Fölügyelőt komisszáriusnak hívták, a mely hivatali név magyarul szolgabíró névnek felel meg. A komisszárius, ha a leányok valamit vettek nála, mindig ajándékozott nekik valamit. Karácsony reggelre mikor fölvirradt, azt mondom én a Zsófi és az Eszternek: milyen sok ajándékot ad a komisszárus nektek, köszöntsétek meg érte a karácsonyi énekkel. Hej, lett az Eszternek kedve hozzá, de a Zsófi már nagyobb lévén, szé- gyellte; de aztán mégis odament a két leány és szép női hangon elénekelték a szép karácsonyi éneket: Krisztus Urunk áldott születésén s. a. t., mikor a két leány elénekelte, akkor a komisszárus behívta őket a szobájában, ákkor behívatta az orvost is a szobájába, és azok előtt kellett újra elénekelni. Azután jutalmul telerakta a két leánynak a kötényét süteménnyel, naranccsal, dióval, mogyoróval. Ezért úgy megszeretett a komisszárus bennünket, hogy mindenben egészen kitüntetett minket a többi utasok között. De a hajó erős himbálása és a tengervízi levegő ekkor már igen megzavarta az egészségünket, hánytak, ökölődtek; de én és a nőm nem tudtunk hányni, de enni sem; és ezen her- vadás alatt én rászoktam a fekete, sűrű olasz borra, a mi a hányásingert és hervadást lecsillapította. A nőm és a gyerekek a fekete, sűrű bort nem tudták meginni, csakis az Udinéban vásárolt orvosságot szagolgatták, a mi igen csillapította a fejfájást és a hányási ingert. Én, hogyha igen hervadtam, akkor csak a bort ittam, de azért ötödrészét sem tudtam meginni a mi borunknak; az olaszfinak volt módja a borivásbán 8 literből naponkint; de azért az olaszfi nem élt vissza a barátsággal, mert a mit a családom szeretett, abból még a ré694