Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1871 / 8-9. szám - Amerikába utazása Csepregi János és családjának és az indító okok a kivándorlásra, vagy tanulság: miként induljon útnak valaki a magyar nyelvvel. Írta a kivándorlott maga

déglőben sokkal jobban éreztük magunkat. A mi legelőször is megtetszett, a tisztaság, másodszor minthogy éhesek is voltunk, és ott azt kérdezték, hogy mi tetszik, de Németül: és én 4 kupicza Snapszot és 7 csésze fehér kávét kértem, a melyet rögtön kiszolgáltak, de nem olyan csúnya, zsíros ruhába öltözött ha- mupipők, hanem csinos, elegánsan öltözött pinczérek. A családom egész étvágy- gyal fogyasztotta el a rendelt kávét, a kenyérrel. Láttam én, hogy még egy másik adagot is elfogyasztana, de annak kérése előtt: az előbbi fondában belém rögzött ferde állítás, hogy nem tudom, hogy tudom megfizetni; és itt az erről való meggyőződés szerzésére az elfogyasztott reggeli árát fizettem ki, a melyet nem az, hogy el nem vettek volna, de nagyon is magasra szabták, és így elégségesnek találtam az elfogyasztottat, nem ugyan a gyomornak, hanem az erszénynek, egyszerre többet nem költeni belőle, az okért is, hogy még a Fondás- sal nem tudtam, hogy a nála lévő költségünk mennyiben lesz majd megállapítva azért a sok ennivalóért, a mit eleibénk czipelt a piszkos szolga.

Azért a nyugtalanságom mielőbbi lecsillapítására legelőször is tisztába akartam jönni a Fondással; azért hozzám véve néhány személyemet bizonyító okmányokat, a nagyobbik leányomat, a Zsófit velem híva, a kiről tudtam, a jó szelíd természeténél fogva nagyon tudott csillapítani ilyen ifölihevülésem alkalmával, tanácsosnak tartottam velem lenni. így ketten elindultunk a konzulátusi hivatalt fölkeresni. Az én német nyelvű tudományomat ismét a hely kérdezésére ugyancsak elől kellett venni, a mire csak képes voltam; amit utóbbvégre is sikerült megtalálni, a hol a falra függesztett czimtáblán a német írás után szép magyar betűkkel írva olvastam: Csász. és Kir. Osztrák és Magyar Konzulátusi hivatal: A szép Magyar írást olvasva, egész bizton mentünk be, hogy ott majd magyarul lebeszélhetem panaszomat. Bent a folyosón nagyon sok nép volt; de én a sok nép között félre nyomva az htunkba állókat, szorítottam utat az előbbre menetelre, a leányom aszerint nyomult utánam. Ezt látva a sok nép, ki Hor- vát, ki Tót, ki. Német nyelven beszéltek hozzám a tolakodás miatt, többféle megjegyzésekkel vegyítve: csak éppen Magyar szót nem hallottam. A mindenféle beszédre ügyet sem vetve, szorítottam utat az előbbre menetelre a fogadóhivatal ajtajáig. A fogagöhivatal ajtajában álló hivatalszolgának azt mondtam Németül, a hogyan tudtam mondani, hogy, „a konzulátus Úrral akarok beszélni azonnal”, a szolga azt kérdezte, hogy miért? erre én azt mondtam, hogy nem magával akarok én beszélni! hanem a konzul IJrral!... Minthogy a hivatal- szolgának nem adtam az kívánsága szerint sem titulát, sem ajándékot, el akart utasítani hátra, hogy várjak. Hanem rosszul számított, mert a földúlt, háborgó belső részem nem hagyott vele, ellenbosszú elől meghátrólni. Mikor láttam, hogy a szolga két csapat embert beeresztett énelőttem, az az mint és akartam bemenni, azt mondtam a szolgának: Akar engem beereszteni ?... vagy nem! a Családom ügyében beszélni a konzulátus Úrral:... hogyha nem! magam veszek magamnak szabadságot a bemenésre.

Ekkor a szolga egész fejedelmi haragot mutatva, rám nézve kicsinylőleg, az irántam fölgerjedt haragtól hajtva rontott be a konzul hivatalos helyiségébe, a hol az több emberrel volt elfoglalva. De hogy mit mondott felőlem a konzulnak, azt nem tudom, de hogy jót nem mondott felőlem, az bizonyos, de csakhogy mikor vissza kijött, haragot mutató szemekkel rámnézett és intett a kezével, és az ajtót kinyitva előttünk a bemenetelre. Belépésünkkor mindjárt láttam, hogy a konzul 4 emberrel van elfoglalva, és azoknak irataikat vizsgálva felénk sem néz, így az ajtó mellett mindjárt megálltunk megvárni a míg a 4 emberrel végez, a mi egy kicsit megakasztott a ifölhevült gondotokban, a melyek

685