Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1871 / 8-9. szám - Amerikába utazása Csepregi János és családjának és az indító okok a kivándorlásra, vagy tanulság: miként induljon útnak valaki a magyar nyelvvel. Írta a kivándorlott maga

ember, a ki jól beszélt Németül, és éppen énmellém ült, és elkezdett velem beszélgetni, kérdezve, miféle nemzet vagyok; mely nyelven beszélek? én pedig a mely szavakat nem tudtam szájjal, kézzel jeleztem a megérthetését a feleletemnek, hogy én bizony nem tudok máskint, mint magyarul beszélni; egyes szavakat Németül is tudok, de beszélni „nem”. Aikkor, mikor a lámpákat meggyújtogatták, elkezdte magyarázni, hogy „Most egy hosszú alagúton fogunk keresztül haladni. De csak utóbb gondoltam el, hogy mit magyarázgatott előbb, a mikor a csodálatos műúton haladtunk, a hol a Jó Isten tudja mily magasságban voltak a hegyóriások felettünk. Az Olaszfinak a barátságos vonzalma hozzám egészen jólesett nekem, a hosszú éjszakai utazás után elszórakoztunk vele Németül; az igaz, hogy nem értettem minden beszédét, de azért a tájékot magya- rázgatva és a hajón levő utazás alatti szokásokat; és azt is, hogy ő most másodszor megy Argentínába, három hónapja múlt, hogy megjött a szüleit meglátogatni, de most visszamegy ismét. Úgy, hogy utóbbvégre összebarátkoztunk, és az idő is gyorsabban tetszett, hogy haladt, a beszélgetés alatt csak azt vettük észre, hogy Genuában vagyunk, a hol vége lett az 1125 km. hosszú vonatoni utazásunknak Deczember 14én délelőtt 10 óra 15 perczkor.

A vonat megállása után azonnal kiszálltunk a kupéból, kiczipelve a kézimály- háinkat, azonnal az OstfiAsszonyfai állomáson föladott nagy pakot kerestem, a melybe volt pakolva a családomnak többrendbeli ruhája, és minden a mi hazait bírni szándékoztunk az új hazában, a melyről a leadóvevény nálam volt, és Udinéban, az Állomásfőnök által az Ügynök közbenjárásával olasz nyelvre for- díttaíott, és ezen kiadórvevénnyel jelentkeztem a pakot általvenni. A nagy pakot megtalálva, azt egy tolószekérrel elvitték egy másik hivatali helyiségbe, és a kiadóvevényemet a Főnök elvette;*és egy másikat adott által, a melyet olvasni ugyan tudtam, de egy szót sem értettem; és a Főnök beszélt hozzám, magyarázgatott valamit, mutatva arrafelé, a merre a pakot vitték; de én egy szót sem értettem (belőle; hanem akkor odajött az én olasz útitársam, és az elkezdte magyarázni Németül, hogy a nagy mályhámat a vámhivatalnál megvizsgálják, nincs-e? benne valami, a miért vámot kell fizetni. És az én idegen nemzetből került új barátom elkísért a Vámhivatalba, a hova volt már helyezve a mályha. Ott azonnal azt kérdezték, hogy mi van a nagy mályhában: a mire azt feleltem Ruhanemű a hét tagból álló családom részére. Hát más, Dohány, szivar vagy olyasféle, a mi vámfizetés alá esik? Semmi más, mint ruha és néhány könyv a mi családom részére szükséges: feleltem bátran és jelezvén kezemmel, hogy tessék megnézni. Mire az ott álló szolga azonna kezdte a bontását a varrásánál, egy úr pedig, láttam, hogy igen néz hol énrám, hol a pakbon-tó szolgára, és hamarosan intett neki, valamit mondva, a mire a szolga a pakbontást abbahagyta, de ekkor már mintegy fél méter nyílást csinált, a melyen az egyik kezével belenyúlt a Mályha belsejébe, a mennyire tudott a tömöttségtől; és újra fölkérdeztek a tartalmát illetőleg, a melyre én ismét az előbbi mód szerint válaszoltam. Ekkor az Ür azt mondta: A mályháját hozza rendbe: és egy általam érthetetlen iratot adott által, azután elkezdte magyarázni, hogy a Mályhákat onnan elszál682