Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1871 / 8-9. szám - Amerikába utazása Csepregi János és családjának és az indító okok a kivándorlásra, vagy tanulság: miként induljon útnak valaki a magyar nyelvvel. Írta a kivándorlott maga
vedni, vagy valamelyiteket valami baj ér, vagy valami nem tetszik, akkor engem ne okozzon ám!... még egyszer megkérdem. Hát csakugyan elmenjünk Amerikába? Mind azt felelte: Kedves Édes Apám! menjünk el!... sohasem okozzuk magát, bármi kövessen bennünket. Azon időben, a mikor a családomnak a kétheti gondolkodási időt hagytam, én pedig azonnal egy levelet írtam a kivándorlási ügynökségnek Udineba, a melyben leírtam szándékomat és minden egyes családtagom nevét és idejét; egy- szersmint utasítást és tanácsot kértem az előkészületekhez és elinduláshoz. A levelemre a válasz hamarosan meg is érkezett, utasítva pontról pontra mindenre, a mi az utazáshoz és az Amerikába való településhez szükséges. Az elmenési határozat a Családom között egyakarafú volt, és így az 1900ik évi Nov. 9én belekezdettem a szükséges okmányok beszerzéséhez és a ki [nem] viendő tárgyak a háztól való elárusításába, a mi több időt igénybe vett. Azután kihirdettem az ingóságok árverés útján való, az ingatlanoknak pedig kézalatti eladását. De azt se hagyhatom feljegyzés nélkül, hogy az árverésen megjelentek a családomat úgy elijesztették Amerikától, hogy készek lettek volna a már akkor folyamatban álló árverezés által földúlt házban visszamaradni, akkor már az ijedségtől, [mert] mimindenféle hazugságokat beszéltek nekik, arra kértek engem: Akkor ne menjünk el, hogyha így van Amerikában. Az én feleletem ezen visszamarasztaló kérésre az volt: Jól van fiaim, hogyha előbb volt kedvetek elmenni, a mikor én nem akartam, és rákértetek, de én ez mellett meg is maradok; most ti maradjatok akkor idehaza, és rendezzétek a sorsotakat, de én már elmegyek, énnekem útiköltségre 20 frt elég lesz, a többit idehaza hagyom nektek; de én ezt a magunk által 'fölzavart hírt, itt az ismerősök között, nem tudom elviselni. A testvéreirnnroikönök mindenhogyan le akartak beszélni az elmenésről, hogy maradjak vissza, láthatom, hogy a családom is fél elmenni. A mire én azt mondtam: Én egynek sem mondtam, hogy menjünk el Amerikába, sőt ellenkezőleg! előbb én nem akartam, hogy elmenjünk, és most mikor nagyobb részben ingó és ingatlan vagyonom el van adva, most már én! nem maradok vissza. Hogyha a családom jön velem, akkor együtt elmegyünk oda, ahova ők késztettek, hogyha pedig nincs (kedvük eljönni, én egynek se mondom, hogy muszáj, de az én elmenésem az bizonyos. Magam Amerikába nem megyek, az bizonyos, de hogy hova? azt csak a jó Isten tudja, és az is bizonyos, hogy örökre elveszítjük egymást, úgy én a családomat,... mint a családom engem. Ezen határozott kijelentésemre feleletül mindenféle tanáccsal állottak elől: Menjek Slavoniába, 'és több helyeket nevezve, De én azt mondtam: Hogyha magam megyek el, akkor senkiitől sem kérdem, hova menj dk: Hogyha a Családom velem jön, „kész az út előttünk”, a melyikre előbb olyan nagy kedvük volt menni! Utóbbvégre úgy az ingó mint az ingatlan vagyonunk 4 napig tartó árverezés alatt nagyobb részben el lett adva, egyes megmaradt tárgyakat és egy darab birtokot kivéve, amelynek eladását az István Bátyám (Az Isten Áldja meg) fogadta el, hogy majd eladja alkalom adtán. Én pedig az Ügynök által kijelölt Deczemiber 10ére Udinébe levésre Decz. 7ét határoztam irídulási időnek. De belsőleg gyengének éreztem magamat, a szeretett Testvérek, Komák, Jóbarátoktóli örökre való elbúcsúzásra, azért az indulási időt azok előtt eltitkoltam, és hogy az úgyis a nehézségtől majd megrepedt szívem az elindulásnál, látván a testvéreim könnyeit, még jobban ne nehezítessék, a melynek nem bíztam a kibírásához, azért Deczember 6án délután általküldtem a Zsófi leányomat Asszonyfára a feleségem testvérjéhez, a Gersei Mihályhoz, hogy legyen szíves a szekerével által jönni értünk éjfél után 2 órakor, és vigyen által a maga házához, a hol 675