Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Páskándi Géza: Mit ér a kecske, ha magyar? Paródiák IV.
elég. Kova is akadt mert volltak velük tökös boszorkának is, egyféle kováls mesteremberek is, kikkel nem átallották tüzet tsinálni az szalmazsákban, hogy tüzesebb legyen az nyoszolyó. Mindig is sokat tüzelt ez a Dorothea, Isten Uram látia lelkem, Rima, kurafi-leány vala, táncolt az erdőn,nemcsak fát s vadhúst oroztak, hanem táncukkal mulatták az Kiskerál uraság idejit. Pucér anyaszülten ropták télen, nyáron, tavaszon, őszön is. S minec utána az sok uraság megrészegedvén táncoktul mámorba fárattak az kanolástül, boriul erdő évadján éjjel pázsinton akkor vitték haza Dorothe és más három leányok az fát, vadat, himmi- hummit mint fizetséget. Falujokba. Onnét tudom, én magam it attam néki épp elég bunkós ágat, fütykös gallyat. Meg szarvasállatokat is, vadmadarat, mit lűttem. De nékik nem vöt élig, amit kaptak, ezen túl is loptak, tolvajlottak mindenfélét. A sok uraság, akárcsak én rígebb nem szólt semmit, hogy fogy a vad, hal, s az erdő. Nem szólt, mert fiit, hogy a jányok kitátják szájakat s ők is bajbakeverednek, még akkor is, ha nekik hisznek s nem a három Dorottyáknak. Szóval be vótak ük is mártva a nízisükkel, mellyel bámulták az mezítelen tántzokat s a bujálkodást havon, füvön, mittudom hun. Hanem az egyik felesíge megleste fériurát s megtutta, mitül födj az erdő meg a vad. Megorrontották hát, miért hadják ezt a tolvajkodást ő uraságok. összefogónak hát Három Szent Asszonyok a Három Dorottyák ellen s felmenének Gertrude ki- rálnéhez, ki igen haragudott. Jól is jött neki, hodj férje jtávollétében ő ülhet törvént e dologban, bizonyitva: ő se eszi ingyért az szent korona kenierét. Ekkor Három Dorottyákat (s tán egy negyediket is, ki egész kicsin volt, alig tizenhárom) parázsra teve. Jajveszékelésüktől hangos volt az vidék, futott a sok vad, madár, a fák is hajladozták. Ezt így mesélte níkem itt egy kovács-harcos, ki csak úgy menekült meg, hogy beállt a keresztesek közé. Bizon jólesően hallgattam, hodj én nem vagiok atthum, mig ez az égetés van. Akkor mán jobb ez a sok tetvek. Meg a lú, a tehén, meg az katonák, az fenék. Ha mán otthun ily sok fővesztéssel jár az, ha az embernek pendely alá szálad az szeme, vagy különösképp pendely alá se (merthogy nem volt pendely rajtuk). Ennyi bajt hoz ránk egy kis idő mulatás, egy kis férfi-abrak. Hát akkor inkább az Szent Fold, a háború! Ebbe megegyezett a kovács-katona is. Egészen megvigasztalódtunk, holott éppeg békát fogtunk, meg gyikot gyiklesőnkkel, hogy parázsra tegyük. Hát tsak te maradtál nékem galambom-Eszter! Te legalább nem complicalod (ezt is fránia idegen lovag mondta) az Hetemet. Néked tsak két firjed van, más semmi. Mondok hát: vagy elveszlek vagy elviszlek. Tsak vígé légién eme szentelt hadakozásnak. Ámen, Estied Tsókolja az te szinültig telt mézes bödönkédet dr. zalaid szám. juh.” És végül álljon itt tanúságiképpen, híres (hírhedt?) ősömnek egyik szomszédjától való naplórészlet, mely 1219 júniusi keltezésű: „Olly igen meleg vala, hód edjütt fürdettem magam az Balatonban gr. dr. zalai Salavárdi (nyilván Záldbárdy) Zsolttal. Annak utánna petzáztunk kicsint.” 669
