Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Horváth Péter: Egy írógépszerelő megváltozik (elbeszélés)
200 forint. Kap annyit? Egy édes délután, cuki cukrászdában. Barátnők, persze, barátnők. El kéne vinni őket Ágotához, beülnének a szépészeti szalonba, algás-méh- pempős pakolásra. Férjhez fog menni, más választása nincs. Nappal a sárkány odújában, éjszaka pedig egy részeg porkolábbal. Micsoda durva túlzás, jó Marik uram! Először is — nem feltétlen, hogy italos ember lesz a férje. Lehet, hogy nem is lesz szótlan, és nem is porkoláb. Na persze. Ha lakása is lesz, kész főnyereménylegény. És jönnek majd a gyerekek, a cukorfalatkák! Szaros pelenkák, pofonok, iskola, és istenem, kirepülnek majd a drágák! Miért, Marik elvtárs, hát mit akar? Nem ez az élet? Az ember dolgozik, keze alá szeliditi a természetet, hogy életfeltételeit köny- nyebbé tegye, hogy megízlelje az alkotás szilaj örömét, a szellem győzelmét a holt anyag felett! És szerelem, persze, és szüntelen fejlesztése az elégedetlen mindentudásnak. No nem, Marik elvtárs? Más a véleménye? Dehogy, dehogy. Én kérném tisztelettel, elégedett vagyok. Drága barátom, ne ironizáljon. Mondja meg, magának mi a gondja? A pénze szép, tudjuk, van bőven mellékes jövedelme is. Ön megbecsült, magasan kvalifikált szakember. Van két szép fia, kiket — istenem, ilyen az élet — az anyáknál hagyott. De kérdem én, Marik elvtárs, ebben nem ön az egyedüli ludas? Most őszintén, hisz férfiak vagyunk. No látja, maga is belátja. Utazhat is, kérem, láthat világot. Hát mit akar? Hat gazdátlan eb, soros vonalban elállta az írógépszerelő útját. Hahh! Hátra fordult. Ott is hat kutya. Be vagyok kerítve. Az ott... Csak nem...? Kurvapecér! No nézd, a kutyus fülét-farkát behúzva, vinnyogva közelít. No, Kurvapecér, a gazdi fia vagyok. A kisgazdi van itt, ne félj! Hogy remeg. No jó. Húsos szalonnát ezeknek a kóbor ebeknek. Ha már így rámtaláltatok. Lesz zabálás, rendben, de aztán fel is út, le is! A tizenkét kutya, sorbán-szépen követte hősünket végig a feltúrt, felázott sáros úton a lakótelep megjelölt háza felé. Pissz nélkül vártak a Közért előtt, majd követték a húsosszalonna szagú szatyort, mit hősünk cipelt. Liftbe szálltak. Majd be a garzonba. A kutyusok — honnét e jólneveltség? — megtörölték sáros tappancsaikat a lábtörlőn, s megtisztálkodva foglaltak helyet a faltól-falig kókusz-szőnyegen. Tizenkét kistányér. Tizenkétszer húsz deka húsosszalonna. Császárhús, nem kis összeg. Nesztek, egyétek. Szempillantás se kellett, a tizenkét kistányér tisztára nyalva. A kutyák kussban, kilógó, érdes nyelvvel. — No, mars! — tárta ki lakása ajtaját Marik, hiába. — Hát mi kéne, vadmagyarok? — S ekkor Kurvapecér előresántikált, s torkát megköszörülve, szólott: — Hetek óta követjük önt. — Marik felröhögött: — Bediliztem, ez csodás! — Majd komolyan bólintott az ebnek. — Folytassa, kérem, hallgatom. — Egy kérésünk lenne, jóuram. Tekintsen ránk, kivert ebekre. Éjszakánként ugatjuk a Holdat, azért marad kerek. Igen. A tárgyra térek. Semmiben nem szenvedünk hiányt, csontot és vizet csak-csak találunk. De... kérdéseinkre várunk választ magától. — Nem, azt az egyet nem lehet! — tárta szét a karját Marik röhögve. — Minden egyébbel szolgálhatok, csak válaszokkal nem, drága barátom. No, mars! — Nos — szólott Kurvapecér bánatosan megbillentett fejjel —, ebben az esetben, hm, mi felfaljuk önt, uram. — S a másik tizenegy, soványka, kóbor eb, szemlesütve bólintott e szóra. — Faljátok ám az anyátokat! — kiáltott Marik felbőszülve e páratlan szemtelenség okán. — Anyánkat már mindannyian megettük. Fiainkat szintén. Amennyiben tehát nem válaszol kérdéseinkre, kénytelenk leszünk, hm... — s az érdes nyelv meg- nyalintotta a fekete kutyaajkat. — Most elalszom — közölte az írógépszerelő. — Mire felébredek, ti már nem lesztek itt, ostoba jelenés! Kurvapecér megrázta a fejét: — Maga most nem alszik el. Erőfölényben vagyunk, lássa be. Jóllehet, agyonüthet közülünk nem egyet. Kettőt, vagy mondjuk, ötöt. Sajnálatos veszteség lesz. De mi még akkor is heten leszünk, s ez önre nézve annál rosszabb. Heten, mint a gonoszok, és ígérem, azok is leszünk, nagyon. 636
