Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 7. szám - Horváth Péter: Egy írógépszerelő megváltozik (elbeszélés)

jómodorú, igazi úriember, jávorbajusz, pezsgőben fürdetett kurvák és semmi lelki élet, „Fiam, az ember vagy kérdez, vagy válaszol, nekem egyik se adatott, hát vagyok ami vagyok: detektív, hanem belőled semmi nem lesz, olyan mulya vagy!” — mondotta, midőn serdületlen fiúgyermekét az élet rejtelmeibe kívánta bevezetni, két mezítelenül is gyönyörű szajhán mutatva be az alkalmazandó fogásokat, amelyekkel a gyermek még nem kívánt élni, tíz esztendős korának ellenére. Óh, mindez elmúlott már, s csupán azért említettük meg e helyt az elhúnyt papát, hogy sietve közöljük: VOLT; s még azért is, mert az írógépszerelőnek, ki mögött bekattant a busz sűrített levegővel mozgatott ajtaja, eszébe villant e nagyszerű detektív apa, a NAGY KON- SPIRÁTOR.

Tűnődött, mosolygott, csak úgy, maga elé, személytelen, mégis megnyerő mosollyal, hogy sikerült elfelednie a meghökkentő módon felbukkant kutyákat, s a lelkében felszökkenő megválaszolhatatlan kérdéseket. A busz utasai cserélődtek körűié, két terhes asszony ült a kerekek fölött, kinéztek a szemerkélni próbáló esőbe: megint az ősz. Távoli évszak. De nem csak ez, az évszakok mind egyre távolibbak, a nap egyre messzibb. Csemege, Közért, Papír-Írószer, Háztartási stb. boltok, amikben majdnem mindig majdnem minden kapható, az újságospavilonok ontják a naprakész híreket, hírmagyarázatokkal, persze, fizess és vidd, olvasd és feledd el, hirdetések, falragaszok a szellemi tevékenységet folytatók adókötelezettségéről, mit kell tudni a beíratásról, vastagbetűvel szedett, nyár elejéről kintfelejtett plakátok, alattuk néhány elkésett dolgozó a város legifjabb korosztályából, tipegve, mama a kézben, irány a bölcsőde, óvóda, az első munkahely. Föld alatt utaznak, istenem, jutott eszébe az írógépszerelőnek mindkét fia, más-más nő szülte őket, szerelemből és a körülmények folytán, az egyik öt, a másik három éves, két stramm kölyök, bocsánat, fiatalember, nem tudja hol kaphatnék cizellált rézkilincset? Tanuljon oroszul a Gorkij Nyelviskolában !

— A bérletét kérem! — riasztotta fel az ellenőr. Készségesen mutatta fel neki az igazolványt. A fénykép, kétségtelenül hasonló, bár egészen más arcot mutat. Su- hanc. Az. Suhanc. És micsoda nyikhaj tekintet! Lázadó! Oktondi, hirtelendi, köny- nyelmű — láthatóan. A Corvin nagyáruház gyorsfényképésze csinálta öt, igen, öt éve, akkor született a nagyobbik fiú, hagyjuk, hagyjuk, elfecsérelt energiák, elpetyegte- tett gyermekek: leszállni! Jó volt kilépnie a már határozottan szemerkélő esőbe, baktatni a portékákat kínáló kirakatok mellett, kitérni az igyekvő járókelők elől, hadd menjenek, ő ráér, övé a délelőtt. A duplakonyakos melót elvégzi délben, vagy ebéd után, leesik majd vagy háromszáz pénz, Kugler szerint. Stencilgép. Sorra ájulnak ki mellőle a nők, viszeres lábuk megvastagszik, mellük megül, derekuk kitömött zsák, tompa szemükben megcsillan a slágerek megénekelte fény: NEKED ÍROM E DALT, NEKED ÉNEKELEK! Az élet végül is kellemes időtöltés, alakulásától függetlenül is. Ö — az írógépszerelő — csak a fizikai fájdalomtól rettegett, álmatlan éjszakáin, ha voltak, marhaságokon törte a fejét: mi lenne, ha megkínoznák, áramot engedve fülébe, nyelvébe, nemiszervébe, vagy egyszerűen csak pofoznák, vagy ököllel ütnék gyomron, állón, vesén, lengőbordán. Az anyámat is eladnám, feladnám, gondolta ilyenkor, mert ki is kínozná meg őt, aki mindenki szeret, a megrendelők gyakran névszerint kérik, hiszen olyan szerény, halkszavú, bár tud vicceket is, és mindent megért, készséggel belátja, hogy vannak kérdések, amikre nincs bocsánat, pardon, választ akartam mondani. De hót miért is fecsérelnénk az ilyesmire energiákat, fiatal barátom, hiszen az élet olyan rövid. Járt már ön temetőben? Ne is tegye. A sírok, uram, olyan szomorúak így ősszel — s a megfelelőnek vélt felhős-bánatos pillantás jutalma: tegye csak el, a piacról élünk addig is. Meg aztán hogyan is lehetne az ember áruló? Mit árulhatna el? Milyen titkokat? Milyen ügyet? Hálistennek ez az egész képtelenség, nem kell a kínzástól félnie.

Az eső szemerkél. Mit is? Mit is? A duplakonyakos melót elvégzi délben, vagy ebéd után. Hm, hogy ragyognak a színek. Pardon, bocsánat. Beült az osztályon felüli helyre. A hatalmas táblaüveg mögött ragyogott a kint. Néhány járókelő megállt, benézett. A csupa-tükör teremben parfümös nénikék csücsültek, néhány meghatározhatatlan egzisztenciájú, elegáns egyén újságot olvasott. Ez itt a másvilág. Egy-két európai arab, szegletes táskájukban nincs pokolgép, lefogadom. A párducléptű pin630