Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 6. szám - Pomogáts Béla: Az emigráció második költőnemzedéke (tanulmány)

elvre épülnek, s miközben áttörnek a nyelvi kommunikáció határain, újsizerű jelrendszer kialakítására tesznek kísérleteit.

Nagy Pál (1934) Salgótarjánban született, az egri pedagógiád főiskolán végezte tanulmányait. 1956-ban telepedieibt le nyugaton, Párizsban ól, a Magyar Műhely egyik alapítója és szerkesztője. írói pályáját tanulmányokkal, bírálatokkal és elbeszélésekkel kezdte, 1964-ben a Magyar Műhely kiadásában jelenítette meg Reménység, hosszú évek című novellas kötetét, majd 1968-ban Hampsteadi semmittevők című regényét, amely 1969-ben a 'Denoell kiadó Les Lettre Nouveliets című sorozatában Les Fainéants de Hampstead címen francia nyelven is napvilágot látott. Epikus műveiben erős atmoszférateremtő képességgel dolgozta fel az emigrációs lét émé- nyeiit, nagyfokú személyességgel, időnként a pnózaversek nyelvén fogalmazott. 1971- ben megjelent Monologium című munkájában már prózavenseket, költeménynek álcázott esszéket, régi szövegekre épülő „palimpsziesateket” és awanitgarde jellegű „szö- vegkonstrukciókat” adott közre. Teoretikus célzattal készült munkanaplóját, valamint néhány vizuális költeményét 1078-ban korszerűség / kortárs irodalom címmel jelentette meg.

Elméleti hajlamainak megfelelően élénk érdeklődéssel fordul a modem nyelv- és szövegelmélet, valamint a különféle szemiotikái iskolák eredményeihez. Munkanaplójában kommentárok, széljegyzetek, kivonatok és utalások formájában olyan nyelvészekre, illetve filozófusokra hivatkozik, mint Saussure, Wittgenstein, Carnap, Hartmann, Jakobson,, Sapir, Hjelmslav, Sklovsztoij, Chomsky, Foucault, Kristeva, Bemse, Eco és Latz János. Pitbagoreus és fcabbailisztikus hagyományokat elevenít fel, az írásjel és az íráskép, általában az írotrt nyelv primátusát hangoztatja a beszélt nyelv felett. A nyelvi rendszert mint formát fogja fel, a nyelv analitikus feladatait részesíti előnyben a kommunikatív feladatokkal szemben: „a szavak sajátos struktúrát alkotó szövevénye, a (beszélt) nyelv normáin túlmutató szöveg létrejötte: az eljárás, a forma az alkotás központi problémájává válik” — sziögezi le. „A ma (korszerű irodallom — jelenti ki — a minél teljesebb kifejezés érdekében a nyelvvel nem normatív, 'hanem transzgresszív módon bánik”. Ez a gondolat gyökeres szakítást jelent az irodalom eddigi értelmezéseivel: .elutasítja a mimézis elvét, sőt azt a magától értetődő elvet is, amely szerint az irodalom anyaga egyértelműen a jelentést hordozó nyelv. Az alkotó tevékenység ilyen módon a formálással, az eljárással lesz azonos, az irodalom pedig ezeknek a műveleteknek az eredményével: a „szöveggel” vagy a „vizuális költeménnyel”, egyiknek sincs már jelentése, mindkettő csupán önmagával azonos. Az irodalmi művelet tárgya, anyaga szinte bármi lehet, mindaz, ami két, illetve három dimenziós térben kézi munkával, avagy tipográfiai eljárással a papírra, esetleg a műanyag fóliára mint jel és jelcsoport rávihető. Ezek a jelek lehetnek szavak, szótöredékek, lexikai és grammatikai rekvizátumok, különféle ábrák, útjeiek, térképjelek. Az író feladata pusztán abban nejük, hogy meg kell választania, illetőleg meg fceöil 'szerveznie e jeleket 'és jelcsopartokat. Ahogy Nagy Pál írja: „nem elég halomba gyűjtenünk az elemeket, azokat rendezni, struktutrálni kell.” Ezzel a módszerrel készültök a párizsi író Zolderdó, Imago!, ankülóz és Sade címet viselő „szövegei”, illetve „vizuális költeményei”.

Bujdosó Alpár (1985) Budapesten született, mérnöknek készült, 1956-ban került nyugatra, egyetemi tanulmányait a kanadai Vancouverben fejezte 'be. Később Becsben. telepedett le, mint útépítő tervező mérnök dolgozik. A hatvanas évek végén kezdett irodalommal foglalkozni, ekkor került szarosabb kapcsolatba a Magyar Műhellyel, amelynek ezután bécsi szerkesztője lett. 1972-ben a párizsi folyóirat kiadásában jelent meg Zárt világ című könyve, majd 1980-ban 1 és 2 között az erzsébet hídon című kötete. írói munkásságát epikai töredékekkel és lírai módon expresszív szövegmomtázsokikal kezdte, majd ő is a Magyar Műhely szemiotikái experimenfaliz- musának híve lett. Szöveg- és szótörmelékek, groteszk szójátékok, nyelvi halandzsák, idegen (német és francia) nyelvű betétek, idézeteik, képairohdtektúrák és formás grafikai lapok találhatók könyvének két fedele között, a venssaerűen tördelt szöveget felsorolások, absizu-d dialógusok és dadaista jelenetek egészítik ki. A szemiotikái halmazok grafikai látvány módjára terülnek széjjel az érdeklődő szem előtt, időnként mintha mégis eleget tennének a „hagyományos” és „jelentéses” irodalom elemi

566