Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 6. szám - Kántor Lajos: Játék vagy program? (tanulmány)
létezőnek tekintő tanulmányáért (Az erdélyi gondolat Erdély magyar irodalmában), fölényeskedő magatartásáért fizet vissza, mintegy folytatva 1928-as válaszcikkének gondolatmenetét.9 Fél évszázaddal e világnézeti viták, heves irodalmi összetűzések — és Gaál Gábor eszméinek részleges győzelme — után érdemes visszatérni Kuncz Aladár irodalomszervezői-szenkesztői tevékenységének megítélésére, s néhány korabeli vélemény felidézése után újraolvasni magát a folyóiratot — a történelem és az irodalom későbbi alakulásának ismeretében. E tovább nem odázható feladatra a József Attíla-évforduló, József Attila erdélyi kapcsolatainak, közléseinek, művei visszhangjának kutatása ébresztett rá; s keresés közben egy újabb évforduló: ugyanis éppen ötven évvel ezelőtt jelent meg az Erdélyi Helikonnak, az a száma (Ш30. január), amelyet Kuncz Aladár modellnek szánt10 — s amelyben hangot adott a jövő nemzedékének, a „fiatal magyarokénak is: Illyés Gyulának, József Attilának, Dsida Jenőnek és társaiknak. És ma már nem csupán a „kész termék” áll rendelkezésünkre, hanem a kulisszák mögé betekintést engedő dokumentumok, levelezés egy része is — az, ami nem esett áldozatául a sorsfordító időknek, illetve amit ebből már felkutattak és közzé tettek a lelkiismeretes kutatók.11 Érthetően nagyok a hiányok — egyetlen levél sem kapcsolódik például közvetlenül a „Fiatal magyarok” ankéthoz —, de különösen a Babits Mihállyal és Berde Máriával, Molter Károllyal folytatott levelezés így is eredeti módon világítja meg Kuncz Aladár, a szerkesztő arcát. Azét a szerkesztőét, aki — akárcsak Gaál Gábor, a Korunk legendás alakja, szerzője-szervezője-mindenese — egy saját folyóirat-koncepciót állított a kortársak elé, a kor bizonyos követelményeihez igazodva, és aki alkotó energiáinak jelentős részét a lapcsinálásra fordította. A „bohém” jelzőnek itt már nincs mit keresnie Kuncz neve mellett. Valószínűnek tűnik — az Ellenzék irodalmi melléklete erre enged következtetni a Kuncz-ikorszakban —, hogy az irodalmat szervezni 1923- ban hazatért Nyugat-esztéta a napilap biztosította lehetőségeket is egy határozott elképzelés szerint igyekezett kihasználni; de hogy 1929 augusztusától, amikor a Budapestre távozó Aprilytól átveszi az Erdélyi Helikon szerkesztését, már nem a „játék” a meghatározója irodalompolitikájának, az a Helikon 1929 végi, főképpen pedig 1930-as számainak s a szerkesztésbe betekintést nyújtó levelezésnek az ismeretében kétségbevonhatatlan. 1929. július 31-i keltezésű az a levél, amelyben Kuncz közli Babitsosai: „Augusztustól kezdve átveszem az Erdélyi Helikon szerkesztését [...] Az Erdélyi Helikon erdélyi s éppen ezért teljesebb mértékben egyetemes jellegű, mert mint kisebbségi irodalomnak a szócsöve kénytelen, már létfenntartó okból is, egyetemes távlatokat keresni. Nem tudom, volna-e az egész magyar irodalomban alkalmasabb más, mint Te, aki egy ilyen egyetemes magyar irodalmi szemléletnek a célkitűzéseit, az eszméit s ezeknek keretében a regionális tendenciák értelmét, európai jelentőségét kifejteni és leszögezni tudná. Azért fordulok Hozzád azzal a nagy kéréssel, hogy az első számomba írj egy ilyen természetű cikket, amely, amikor bizonyos tekintetben visszatekint az elmúlt esztendőre, egyben és legfőképpen programot ad, a jövőt felrajzolja, és a legfőbb problémákat megjelöli.”12 Szeptember 2-án, szeptember 16-án, október 2-án, október 25-én, november 27-én sürgeti Babitsot a nagyon fontosnak érzett elvi cikk megírására, s közben újra és újra megfogalmazza alaptételét: „Valahogy úgy érzem, hogy éppen ebből a szerény erdélyi folyóiratból talán meg lehetne indítani a tisztességnek és tisztaságnak olyan hangját, amelyre ma a [....] magyar irodalmi élet minden vonalán nagy szükség volna.”13 „Lassanként egy egész sajátságos összetételű folyóirat alakulna így ki, de szerintem szükséges tükörképe volna annak a szellemi szét- daraboltságnak s egyben egységesítő törekvésnek is, amelyek ma a magyar szellemi életet jellemzik.”14 Tisztázza a Nyugat és a Helikon rokonságát és különbségét — saját lapját a „koncentráció” ellenére erdélyinek és nemzetiséginek akarja tudni. (Kuncz terminológiája természetesen a saját korának — s nem a miénknek megfelélő, de lényegében a nemzetiségit érti az „utódállambeli” kifejezésen.) A „játékos” Kuncz Aladárt hiába keressük a Molter Károlynak küldött, 1930. június 24-i levélben is, megtaláljuk viszont benne a céltudatos, a világgal (és világirodalommal) lépést tartó, a munkatársaként mozgósító és irányító szerkesztőt: „Az idei folyóirati programomban 542
