Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 1. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere VII. "Stádium"
— A jobbágy saját nevében perelhet bárkit, bármilyen ügyben. Széchenyi, aki nem jó szemmel nézi a radikálisok „udvarbosszontásit” (a napirend kérdése, a lengyel ügy stb.), boldog, mikor ez a program kezd kialakulni. Mert ezzel a gyors törvényelőkészítő munkával az udvari „kifárasztó” taktika is összeom- lani látszik. Hanem Bécs is résen van. Azt még a felterjesztések előtt megállapítják, hogy ezeket a törvényjavaslatokat a király nem szentesítheti, s egyszerűen azért, mert nem a hatalom kezdeményezte azokat, hanem a nemzet öncselekvésének következményei. Ezért már 33 elején új taktikát dolgoznák ki, melyiknek főbb pontjai: 1. Wesselényi Miklós a diéta lelke, a radikálisok vezére, az oppozíciók fő szervezője, s oly ragyogó szónok a felsőházban, hogy több ízben egyetlen beszéde elegendő valamely radikális javaslat elfogadtatáséhoz... Bécs meghirdeti az erdélyi diétát (pedig az anyaországival egy időben még sohasem tartották), mert tudja, nogy Wesselényi hasa fog utazni, az ottani reformokat előkészíteni — s annál inkább, mert Pozsonyban jól mennek a dolgok. 2. Eltávolítják Széchenyit is: kinevezik az aldunai folyamszabályozás kormánybiztosává, anyagiakat is rendelkezésére bocsajtva. István gróf boldogan rohan a gyakorlati tettek mezejére, közben azonban felmerül benne a gyanú: „Nem azért neveztek ki, hogy a diétáról eltávolítsanak?” 3. Megdorgálják József nádort, a felsőház elnökét, s több főurat, amivel elérik, hogy a főrendek az eddiginél is gyakrabban és szigorúbban élnek vétójogukkal. 4. Alkalmazni kezdik a „beavatkozó királyi leiratok” módszerét: mikor számukra nemszeretem témát tárgyal az országgyűlés, Bécsből rögvest orientáló, megrovó, sőt félrevezető leiratok érkeznek. 5. A főispánok és adminisztrátorok eltűnnek Pozsonyból, s a megyékben azon munkálkodnak, hogy a közgyűlések változtassák meg a követutasításokat, sőt, hogy hívják vissza a legkiválóbb személyeket. S hogy ez a megyei aknamunka a kormány számára átütő sikert hozott, annak okát egy haladó diétái törvény szolgáltatta: A két ház közötti átirati huzavonába Bécs egyszerre csak olyan javaslattal szólt bele, hogy egyelőre foglalják törvénybe a kis- nemessóg jobbágytelken élő részének adózását. És ebbe az ellenzék, mint az általános közteherviselés felé tett első lépésbe, belement, S ez önmagában jelentős dolog volt, valóban. Hiszen a haladó nemzet erők évtizedek óta nem tudtak előrelépni ebben. Ezért hinti szét a témát büszkén az Ország- gyűlési Tudósítások — de kürtölik a megyékbe leutazó főispánok, a rendőri ágensek, ők persze kiforgatva: Az ősiségbe kapaszkodó birtokos nemesség, lám1, saját fajtájába mar! Szolgasorba akarja taszítani a kisebbtenetségu kiváltságosokat, hogy így mentse saját előjogait!... S tekintve, hogy a hatalom még 1819-ihen. elrendelte — emlékszünk — a személyenkénti szavazást a közgyűléseken, a „hétszilvaíások” számbelileg nagy fölénye egymásután győz 33 tavaszán és nyarán. Szécnenyi szavai szerint: megnták a savanyú lőrét és megszerkesztették a reakciós pótutasításökat. Sőt, számos radikális képviselőt hívtak vissza, köztük Kölcsey Ferencet. Azaz, a bácsi taktika győzött, mégiscsak („mert az erősebb félnek ez mindig kony- nyebb” — állapítja meg keserűen Széchenyi), s 1833 őszére így jutott a radikális ellenzék kisebbségbe az országgyűlésen. Ezt látva, a haladó követek közül többen javasolják: vonuljanak vissza együtt s önként, hogy az ország gyűlése így törvénytelenné váljon. Mikor ezt Széchenyi meghallja, keserűen húzza el a száját: „Tegnap még a világot akarták elnyelnti, ma a furulyuk is tagos -terem nekik!” — A tervet végülis a lengyel vita kapcsán nevessé lett Deák Ferenc akadályozta meg: nem szabad elfutni! Ha a kezdeti remények nagyobb részét föl is kell adnunk, annyit bizonyosan elérünk, hogy jogfolytonossá tesszük az alkotó nemzeti cselekvést!... És ez sikerült. A mostmár csak néha többségre jutó ellenzék belekezdett a megszokott diétái harcmodorba: intrikák, csakazértis-ellen-tmondások, hosszú dikciók, újabb és újabb sérelmek, oppozíciók... Wesselényi 1834 nyarán visszatér, de már két súlyos teherrel. Az egyik az, hogy 1833 tavaszán a szatmári megyegyűlésen — Kölcsey visszahívása ellen harcolva — oly erősen szól a kormány, sőt a király ellen, hogy az udvar 43
