Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 1. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere VII. "Stádium"
Az ország gyűlését megmtcsak Pozsonyba hirdette meg a király, 1832 december tizenhatodikára. A titkosrendőrök jelentései alapján a hatalom az ellenzékiek nagy többségére számított, ezért szervezi meg választási gépezetét, az első igazi korteshadjáratot Magyarországon. Működésbe lépnek a konkolyhintő ágensek, szónokolnak a papság szolgalelkű tagjai, pengő pénzeket gurítanak a kortesek, állásokat, rangokat, címeket osztogat a kormány, a jó társaságra kényes főispánok tömegével látják vendégül a bocskoros nemességet, felszedik a hidat az ellenzéki követjelöltek előtt, piszkos kis rágalmaikat fabrikálnak a jeles reformerek köré stb., stb. — az alkotmányos ellenzékiek mégis jelentős többséggel kerülnek be a diéta alsó táblájára; aholis ekkor már egyre sűrűbben hangzik fel az új elnevezés: radikálisok. S egyre gyakrabb a konzervatív megjelölés a másik oldalra. Pedig azok is sokan vannak. Az első hetekben az alsóházban mintegy 35—40 százalék, s túlnyomó többségben a felsőtáblán. Ez utóbbiak között számos „ötforintos mágnás”, azaz olyan elszegényedett főnemes, aki saját költségén nem tudna Pozsonyban időzni, s a kormány ezért utal ki számlukra napi öt ezüstöt... Rájuk mérgelődött Wesselényi az előző diétán, mikor azt mondta Széchenyinek: ezeknek a fülüket is betapasztották ezüsttel!... Dehogyis — felelte István gróf —, egy szót sem tudnak magyarul, így aztán beszélhetsz nekik, ők csak azt figyelik, mikor int a nádor, hogy leszavazzanak bennünket! — Ezen aztán Miklós báró igen méltatlankodik, mert Erdélyben egyetlen főúri család sem akadt, amelyik a magyar nyelvet elhagyta volna. Már a gyülekezés idején, a diéta hivatalos megnyitása előtt, a radikálisok két dolgot követelnek: az elnémetesített Pozsonyból a székhelyt tegyék át Pestre; és haladéktalanul indítsák meg az Országgyűlési Hírlapot. A hatalom mindkét követelésnek ellentáll, az ellenzék pedig nem akarja a húrt túlfeszíteni, mert az a hír járja, hogy a programadó királyi leirat egészen liberális lesz. Ez persze — ahogyan a „hivatalos rémhírek” után következni szokott — nem egészen válik be, mindenesetre, az udvar máris kijátszotta az országgyűlést: a színhely Pozsony marad. Ez viszont szilárdítja az ellenzék szándékát a hírlap tárgyában. Ám a nyomdász hiába futkos Becsbe. Ekkor egy teljesen ismeretlen, fiatal ügyvéd, bizonyos Kossuth Lajos vállalja egy sokszorosító, az úgynevezett kőnyomatos szervezését és vezetését. Ez nem tilos — a rendőrség mégis minden teketória nélkül elkobozza. A jel félreérthetetlen: ha másik nyomdát állítanak föl, a hatalom azt is megsemmisíti, a király nevében! S ha az erőszaknak ellenállnak, az nem országgyűlés, hanem zendülés. Ebben a tanácstalan helyzetben Kossuth Lajos felajánlja, hogy ő ösz- szefoglaija a híreket, fiatalokkal lemásoltatja, s szét lehet küldeni az országba. Ezt már megakadályozni sem lehet. Az eredmény ismert: a kéziratos Országgyűlési Tudósítások mihamar 160—170 példányban készülnek, remek ismertetőkkel, brilliáns összefoglalókkal — és mivel a postára adott számok rendre eltűnnek, a vármegyék, városok, kaszinók lovasfutárokat küldenek Pozsonyba, hetenként kétszer. így alakult, hogy az 1832/36-ös diétának mégiscsak lett hírlapja, s így történt, hogy Kossuth Lajos tehetsége, szervezőkészsége és bátorsága egyszeribe ismert és elismert lett az ország közönsége előtt. A királyi leirat egyébként valóban a reformokat célozta meg, amennyiben tárgyalni javasolta az úrbér rendezését, az igazságügy modernizálását, az adózás alapjainak kiszélesítését és azt, hogy a diétái költségeket ezentúl a nemesség fizesse. Csakhogy ez a nemzet által szándékolt reformoknak egy része volt csupán, tekintve, hogy a megyegyűlések utasításokat dolgoztak ki az országos intézmények szaporítására, a nemzeti jelleg védelmére, az utak, vasutak, csatornák építésének közüggyé emelésére, a hitelélet szilárdítására, valamint a kereskedelem, a vám és az adózók terheinek csökkentésére. Sőt, éppen ez utóbbi téma állt a követi utasítások többségének élén — hiszen már a múlt diéta is úgy határozott, hogy első napirendi pont legyen a kereskedelem és ipar. Hanem Becs pontosan ezért veszi előre az urbáriumot. Mert ez nem csupán haladó, hanem népbarát gesztus is, ugyebár — ráadásul, mindjárt az elején összezavarja a frontokat. S valóban: az alsóház többsége élesen protestál, a felsőtábla nagy többsége azonban (köztük Széchenyi) visszautasítja ezt. Wesselényi Miklós: „De, oligarchák, emlékben tartsátok e délutáni órát, s emlékben 41
