Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 6. szám - Száraz György: A tábornok IV. (életrajzi esszé)
hetik ; az újabb nemzedékek pedig erre a feladatra egyáltalán nincsenek előkészítve. Egyedül a nemzet egészséges politikai érzékében bízni akkor, amikor minden jel ennek a praktikád érzéknek rohamos hanyatlását mutatja — önbecsa- pás. Csukott szemmel, vagy legjobb esetben lidérofényektől elkápráztatva megyünk elfelé a kényszerű feladatvállalás felé.” A mondatok dörögnek egy kicsit — ne feledjük persze: első fogalmazvány, am.i ránk maradt! —, de a mondanivaló világos. Hét évvel később, 1944 júliusában az egykori főhadnagy így kényszerül fogalmazni a honvédség tisztikarához címzett röpi rátában: „... Magyarország jelenlegi áruló vezetői az ország sorsát a német fegyverekhez kötötték. Ha továbbra is kitartunk a német megszállók és csatlósaik, a jelenlegi kormány mellett, akkor új, méretedben az elsőnél is borzalmasabb Trianon fenyeget. A magyar Honvédség tisztikarának ebben a válságos pillanatban hagyományainak és neveltetésének szellemében, 'hazánk sorsáért aggódó szívvel, de józan pillantással meg kell vizsgálnia a helyzetet és teljesíteni kell kötelességét... Egyetlen kiútunk van az önálló állami létünket elsöpréssel, honvédségünket megsemmisítéssel fenyegető válságban: szembefordulni a német megszállókkal és itthoni bérenceikkel!... Ezzel biztosítjuk helyünket a háború utáni Európa szabad nemzetei között... A honvédség tisztikarának, de minden egyes tisztnek külön-külön döntenie kell...” Persze az 1944-es röpirat szerzőjét sokminden megkülönbözteti már a 28 éves főhadnagytól, aki 1937 márciusában esténként hazatért a torinói tüzérlaktanyából a Via Вата 19/ib. alatti piros tapétás albérleti szobába, teát főzött, aztán odaült a kis íróasztal mögé, hogy kinyissa a fekete fedelű füzetet. Ez a fiatal ember még egyszerre volt lelkes és gyanakvó, s nemigen tudta, mi vonzza igazabbul: a hit vagy a kételkedés? mi erőisebb benne: az elkötelezettség vagy a függetlenség vágya? kire figyeljen: Marxra? Spenglerre? Ortegára? Tarái helyzetet olvas, leveleiben Bálint Györgyöt dicséri, Illyés Petőfi-könyvét kérd otthonról, szidja a Pesti Napló „széplelkű, liberális firkászait”, és nem egészen érti, mi történik Spanyolországban, ahová akkortájt indulnak az olasz hadsereg „önkéntesei”, hogy Franco oldalán 'harcoljanak a köztársaság ellen. ,.Üj legényem van — írja 1937. január 144én kelt levelében —■, a régi elment Hispániába, hogy segítsen romba dönteni az európai kultúrát és megfojtani az európai szellemet stb. stb. (lásd Pesti Napló bármelyik számát), vagyis azzal, hogy ott van többedmagával, és néha lőnek, nem engedi nyugodtan ülni az embert a kávéházban, ahol olyan jókat lehet ásítani... Pedig fenét, jámbor legényemnek nincsenek ilyen kultúraellenes szándékai, csak éppen jól jönne egy kis pénz, amit majd be lehet fektetni ősszel a leszerelés után a templomkárpitozó üzembe. Hogy esetleg őt fogják befektetni egy másik .üzemibe’, ahol elég gyorsan fel lesz dolgozva a férgek által, azzal kicsit számol is, persze nem szeretné...” A „barom Szálassy” — még így írja a nevét — ellen háborog, közben figyeli Mussolini Itáliáját, s még nem döntött, tetszik-e neki vagy sem. Itt is, a fekete füzetben egy kurta vázlat, ezzel a címmel: Ellentmondások az olasz életben: „ — az individuális olaszra ráhúzott kollektív életforma... — a magánéletben, az utcai életben ha megkapja szabadságát: elégedett... — inkább a civilizáció, mint a kultúra síkján mozog és oda tolódik el a fejlődés... — sajátságos ellentét: a tömegek fegyelmezése és a hadsereg szabadabb fegyelme, a „katona-polgár” gondolata...” 501
