Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 6. szám - Száraz György: A tábornok IV. (életrajzi esszé)

ban elkötelezi magát a náci birodalom mellett, úgy lesz mind illojálásafob a Volksbund. Horthy kormányai a visszacsatolt területekért a német nemzetiségnek adott külön jogokkal is fizetnek. {Hol van már a „politikai” nemzetfogalom!. ..) A falvakban toboroz az SS, nyaraltat a Hitler-Jugend, a magyar állam- hatalom mind névlegesebbé válik.

A „völkisch” ideológia hihetetlen gyorsasággal hódította meg a sváb parasztságot. Veszélyes hatékonysága abban rejlett, hogy képes volt „eszmei alapot” adni a régebben kialakult telepesgőgnek, a „sikertelenebb” más népelemekkel szembeni elzárkózásnak, felsőbbség-tudatnak. A sváb parasztságból kikerült első- és másodgeneráfciós értelmiség művelt közvetítő és vezető réteget szolgáltatott, a náci propaganda keményebb, célratörőbb volt a vilmosi Németország „nagynémet” propagandájánál, s a magyar kormányzat is tehetetlenebb, mint a monarchia idején.

Pedig a veszély nyilvánvaló volt. Hitler 1939-ben, a birodalmi gyűlésben foglalkozott a „népi nétmeték” kérdésével: „Egész Kelet- és Délikelet-Európa tele van a német nópiség fenn nem tartható töredékeivel... A nemzetiségi elv és a faji gondolat korában utópisztikus volna azt hinni, hogy ezeket, akik egy nagy értékű néphez tartoznak, minden további nélkül asszimilálhatják. Az európai élet messzetekintő feladatai közé tartozik ezért, hogy itt áttelepítésekre kerüljön sor.” Ez akár szabadulást kínálhatott volna: az illojáliis elemek települjenek át a birodalomba... Csakhogy a Volksbund — vezetők és vezetettek — nem akart áttelepülni, s — belső viták után — a birodalmi irányító központ is úgy döntött: a magyarországi németség nem tekinthető „népforgácsnak”, Volíkssplit- ter-nek, amelyet telepítő akcióval kell megmentem a „német népközösség” számára. Hiszen ezek a sváb települések „igen közel fekszenek a német birodalmi zárt néptalajhoz, s a földvásárlás, valamint belső telepítés révén egyre közelebb is kerülnek ahhoz”; amellett ez a „jól meggyökeresedett néptest” hidat képez a bácskai-bánsági svábság zárt településterülete és a birodalom között. De volt még egy fontos indokolás: „A népcsoportok jelentik a legjobb és legkényelmesebb jogcímet egy más állam viszonyaiba való beavatkozásra.”

Hogy a német „völkisch” ideológia precíz misztikáját elmebajos zűrzavar formájában „magyarító” hungarista Szálasi — aki a Blut und Boden-ből „véres rögvalóságot”, a Lebensraum-iból „Hungária egyesült földek és gyepű”-t zagyváit — nem fogta fel mindennek valódi értelmét, azon nem lehet csodálkozni. De hogy Horthy mégiscsak kvalifikáltabb politikusai, akik számára nem maradhatott titok a dolog lényege, nem vonták le a megfelelő tanulságokat, az még a kényszer szorításával sem menthető, magyarázható. Hiszen ez nem kevesebbet jelentett, mint azt, hogy Magyarország az „új rendezés” során nem is a németek irányította vazallus-államok körébe sorol tátik, hanem a „német népi élettérbe” eső területek közé. Mi lesz tehát a magyarság sorsa ebben az élettérben? egy olyan nép életterében, amely elutasítja, önmagára veszélyesnek tartja az asszimilációt?

A német „völkisch” propaganda eleinte csak a parasztság felé aktivizálódik: őket akarja „visszakapcsolná” a „német nóptesthez”, csak a „deutscher Volksboden ”-re, a német nép talajra tart igényt: a 'földre, amit német paraszt hódított el a természettől és művel évszázadok óta az idegen tájakon. Később — nem kis mértékben reális politikai céljai érdekében — kinyúl a részben vagy egészében asszimilálódott német polgárságért, a középosztály német eredetű tagjaiért is.

494