Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 1. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere VII. "Stádium"
ebben az ügyben, mert közvetlen érdeke a galíciai csend megőrzése, ezért aztán az átszállítás útvonalait itthon titokban kell megszervezni. A leglelkesebb vezetők gróf Haller Ferenc és felesége. A legtömegesebb szállítások Zemplén és Sáros megyén keresztül történnek. Erre vezet azoknak az útja is, akik átszöknek a lengyel seregbe (még a katonai akadémiáról, sót a tisztek közül is sokan átmennek) — amint majd 1848-ban a lengyel fiatalok is tömegesen jönnek át hozzánk. — Hanem, közben a megyék sorra fogalmazzák felirataikat a királyhoz, hogy 1. Ausztria avatkozzék be a lengyelek oldalán, legalább diplomáciailag. 2. A segélyezés nyilvános lehessen. A feliratok érvei: a) A hagyományos lengyel—magyar barátság, b) „Az éjszaki órjás már körbevette Erdélyt, s ha most nem segítjük meg a lengyeleket, unokáink keservesen megsiratják.” A cári térnyerés fékezése Bécsnek is érdeke lenne, ezért aztán Metternich együttműködést javasol Párizsnak és Londonnak, hogy együtt biztosítsák Lengyelország függetlenségét de nagyobb önrendelkezési jogát legalábbis — az angol külügyminiszter azonban (Palmerston, aki majd 1849-ben, az orosz csapatok magyarországi betörésekor azt üzeni Pétervárra: Végezzenek gyorsan!) visszautasítja, mert az orosz birodalom inkább nyugat felé terjeszkedjen, mint a Dardanellákhoz. Így aztán a hivatalos támogatásból nem lesz semmi, az elégtelen utánpótlású szabadságharcosok pedig lassan minden pozíciót elvesztenek az orosz túlerővel szemben, s tömegesen menekülnek Magyarországra. Itt lelkes vendégszeretettel fogadják 'őket, s ezrek telepednek meg végleg. Ám, tekintve, hogy Szentpétervár közben már többször is tiltakozott, Bécs ezt már nem nézi jó szemmel, de a honi közhangulat miatt fel sem léphet ellene. Mindenesetre, a titkosrendőrök szorgalmasan strigulázzák, hogy ki segített, melyik családiból harcolt ott fiatal, s kik fogadják be a menekülteket. Széchenyi 1831 november hánmadikán ezt jegyzi naplójába: „Egy Szerma nevezetű lengyel látogatott meg. Negyedmagával van itt, köztük Boninsky gróf. Kellemetlen számomra — gondoskodjak róluk? De hazám nem szorul-e gondolkodásra? Gyűjtsék nekik pénzt? De parasztjaimnak van-é? És mit fog szólni ehhez a kormány! Életem szakadatlan önmegtagadás...” —r Aztán megtalálja a segítés módját: birtokain a jószágigazgatók befogadják a menekülteket, munkát, megélhetést biztosítanak nekik. A másik hazai következmény az úgynevezett ázsiai kolera, amit a cári csapatok hurcoltak be Lengyelországba. Ez eddig Európában ismeretlen volt, s a járvány végigsöpör a kontinensen. Nálunk félmillió emberrel végez, és 31 tavaszán Sárosban, Zemplénben kezdődik, ott a legerősebb. A hatóságok nem ismerik a védekezés módját, s a falvak lezárása, a különböző óvintézkedések megzavarják a népet. Ezt használják ki a cári ügynökök, akik már különbenis bent vannak ezen a vidéken, figyelni a magyar—lengyel kapcsolatokat. Elterjesztik a szlovákság között, hogy „a magyar urak mérgezik a kutakat”, mert pusztítani akarják a szegény szláv alattvalót! A lázítás célja meglehetősen nyilvánvaló: foglalkozzon már Bécs és a magyarság a saját bajaival, ne avatkozzon a cári érdekszférába! Az eredmény ismert: az északkelet-felvidéki úgynevezett koleralázadás, és annak leverése. — Az esemény Széchenyinél így csapódik le (Napló, 1831 október 5): „Levelet kaptam Károlyi Györgytől: Midőn Klobueiczky házát feldúlták, egy zugügyvéd a Hitelt találta az asztalon. Fölütötte, ami a parasztokért emelt szót, lefordította szlovákra és elszónokolta a népnek. Bizonyára a legszabadabb fordítás volt, ő pedig már lóg. . — Akár igaz, akár hamis a hír, nem fognak fölhagyni azzal, hogy a szegény Hitelt forradalmi könyvnek tartsák. — Ismét egy ok a sajtószabadság ellen. — S rám nézve káros következményei lesznek: már hallom Czirákyt ellenem déklamálni.” Október 25: „Csodálatos idő. Egészségem remek. — Eötvös Náci (a koleralázadás idején kiküldött kormánybiztos — a szerző) meséli: A parasztok lefordították a Hitelt, azután, átitatódva az én elveimmel, gyújtogatni, gyilkolni kezditek... — Ö, ördögi gonoszság, lassanként megásod a síromat, amúgy, egész aprónként, kis anekdotákkal! De én nyűgödtabban fogok ott lenn pihenni, mint te az elnöki székedben.” Hiszi is a híreket, nem is, hízeleg neki neve széleskörű ismerete, de retteg is a következményektől. Mindenesetre, azt biztosan tudja, hogy a legelterjedtebb Hitel- ellenes anekdotta (mikor ő a dézsmát akarja szedni, a parasztok a könyv megfelelő passzusát dugják az orra alá), nem igaz... S nem csupán az ő birtokain, hanem az 37
