Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - Kiss Ferenc: Péntek Imre: Édesség antireklám
A pályaudvaron ácsorgók a tömegben, lerobbant rút barom, címlapra fotózott, pózoló drága lányok szeméből olvasok nem múló árvaságot. Ez bizony (kissé ifennköit így, de a vers miás részeiben az intim vagány-akcentus tökéletesen ellenpontozza az érzelmesiságet, s a fennköltséget, amelytől költőnk irtózik. Némely érzelmei ugyanis föl-fölfakadnak, mint a búvópatak. Például az árvaság érzése. Van, amikor játékos ábrándra hangszerelve (MÁV-idill), máskor érdes-keményen, az ordasi lét képletébe rögzíti (Félelmesen). A Hazatérni zárósorában pedig ilyen nyílt fájdalommal: Fordulok annyi utcasarkon, neomfoetűlklkel gyűl ki az alkony, lépteim búgó gyász kíséri — jó volna végre hazaérni. Hazaérni? Leegyszerűsítenék Péntek Imre hiányérzetét, ha egy térbeli, egzisztenciális otthonra szűkítenék a vágyat, mely verseiben fel-felsajog. Igyekezetét az záipítja fanyarrá, hogy identitás-tudata is félszeg. „Nem leszek kirakati vigyor-baba, polcra ültetett díszdoboz” — írja egyik öntanúsító versében, (önéletrajz-töredék.) Kesernyés önérzettel veszi tudomásul, hogy „nem zengik példámat ott, / hol piihegő protokoll / nyilatkozik — eszményt dadog”. S mégis, mikor az azonosulás vizsgájaként néz tükörbe, nem érzi f enntartás nélkül vállalhatónak, aki vele szembenéz. A „vdgyor” álarca, melyet bizonyára az álságok ellen védelmül magára vett, még nem nőtt össze a bőrrel, s riasztónak érzi a kép esetlegességeit (Erőlködés). Termékeny, sokat ígérő elégedetlenség ez. Arra figyelmeztet, hogy az otthon utáni vágyban nem annyira a hely bizonytalan, inkább a hajlamok, amelyekkel azonosulni tud. A futamodó balladája az emberi lehetőségek legkeservesebb változatait sorolja el, hogy hitessék, költőnk mi minden lehet, csak épp az nem, ami. A gond tehát súlyos, s a hazugságok, csalások elől, a „csömör-áruházból” meinekvő érzékenység addig nem is találhatja meg a maga édenét, amíg irtózása a líra ailaipforrásadtól is eltéríti. Szöknie tehát — azt hiszem — önmaga felé érdemes. Ha a melegebb tartalmaik feszélyezik, hát áleásan, ahogy az otthonról lelépett melós szerepében tette. Ott rejtőzködve is, vagy talán éipp azért, fesztelenül beszélhette ki egy kapcsolat egész kis drámáját, az élő beszédet átható kedély miég a közhelyeken is átsegítette a dibciót. Hasonló bizonyítéknak érzem A büfében című vers riport-líraiságát, s nem a miliő eredeti színeiért, hanem a helyzet és az eszimélkedés hiteles összefüggése miatt. Az esz- mélkedés eredménye ugyan szegényesebb, mint a helyzetkép részletezése után várni lehetne, de nagyon valószínű, hogy az önikereső nyugtalanság így, szerepeiben talál rá arra, akit vállalnia kell s érdemes. „Lelkek és göröngyök közit -botolva” — ahogy Kosztolányi mondaná. Vannak Pénteknek aforisatiikus tömörségű képletei is, s ezekben ilyen magvas közlendőket sűrít: hozzánőbtem a borzalomhoz, mint for-radásos hús a csonkhoz. (Papucs-dal) vagy: Ö, mi földhözragadtak! Mi nem repülhetünk. Legföljebb darabokban... (Torz futamok) 445
