Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - Száraz György: A tábornok III. (életrajzi esszé)
nemzetiségi ébredés alig érinti őket; szorongásuk viszont növekedik az őKet körülvevő szláv és román tenger mind nagyobb nyugtalansága láttán. A városi németség (helyzete másképpen alakult. A középkori eredetű polgárság gondosan ápolta, őrizgette öröklött városi lokálpatriotizmusát; ehhez járult a később betelepült iparos-ikereskedő-hi v a- talnoik rétegek birodalmi „állampatriobizmusa”. S mivel a rendi kiváltságok gátlóan hatottak az ipari-kereskedelmi fejlődésre, a merkantilista státus-elvek viszont — eleinte legalábbis — 'kiválóan megfeleltek a polgári érdekeknek: a rétegek érzelmei aulikusak voltak, méghozzá bizonyos magyar-ellenességgal átszínezve. A későbbiekben, amikor az egyenlőtlen gazdasági fejlődés következtében kiéleződik a konkurrencia-harc a birodalom egyes részei között, s az osztrákvagy cseh-némeí kereskedő-ipar űző polgár térdeke mindinkább ütközik magyarországi német kollégájáéval, ugyanakkor pedig a magyar társadalomban kibontakozik a rendi korlátok megszűntetésére, a polgári nemzetté válásra, az igen erősen gazdaságii színezetű (függetlenedésre irányuló mozgalom — a német polgárság egyre inkább a magyar haladás képviselőivel érez 'érdekazonosságot. Aulikusból rebellissé válik. Sajátos helyzeténél fogva — és teljes ellentétben az ország többi nemzetiségével — nem nacionalista lesz, hanem patrióta. Az állampatriotizmus merkantilista elve alakul itt át: a státus helyére a haza fogalma kerül; a haza, mint földrajzi és politikai egység, közös múlttal és közös érdekekkel, tekintet nélkül a „honpolgárok” nyelvére és származására. Ez valójában a francia „nation” elv, amely a magyar politikai nemzet definíciójában tükröződik, s amely semmiképp nem felelhet meg a különállás jogáért, később pedig már az elszakadásért küzdő többi nemzetiségnek, de kiválóan alkalmas a vele egy nyelvű-nemzetiségű, de a birodalom más tájain honos konkurenciával hadakozó hazai német polgárságnak. Valójában ezen a „franciás” platformon indult meg e polgárság érzelmi asszimilációja. Érzelmi 'és érdekközösség a magyarsággal, anélkül, hogy német nyelvüket, kultúrájukat, szokásaikat, 'életvitelüket elvetették volna: körülbelül ezt fejezi ki a szó, amelyet a Lőcsei kalendárium (tudós szerkesztője, Fröhlich Dávid használ először .már a XVIII. század elején: deutsch-wngar. A legrégibb patrícius réteget magasabb műveltsége 'és hagyományos polgár-arisztokratizmusa tartotta meg németségében; a „biedermeier” kispolgárt viszont inkább becsies, mint német életformája. (A városi zsidó kis- és nagy- polgárság is előbb hozzájuk asszimilálódik, majd később velük magyarosodik.) Tipikus biedermeier deufsch-ungar kép: a fedeles ozisonniadíosárkákkal, palackokkal felszerelt budai purgerek, amint 1849 májusában a Hűvösvölgy oldalából, vidám piknikezés közben nézik a Vár bombázását, s egy-egy sikeres lövés után németül éljenzik meg Görgey tüzéreit... Gyermekkoromban magam is ismerteim még öreg vízivárosi hölgyet, aki törve beszélt magyarul, csak német könyveket olvasott, de a komód fölött ott'lógott a nagyapa ihanvédatáUás ké-pe, a kerethez tűzött fakó nemzetiszínű kokárdával.. . Haynau 1849^iki kiáltványa a maga módján híven tükrözi a valóságot: „... kegyetlen csalódás volt, hogy azok, akik nyelvükben, szokásaikban németek, ugyancsak részt vettek a magyar köztársaság agyrém-szerű épületének megalkotásában.” (Folytatjuk) 403
