Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - Száraz György: A tábornok III. (életrajzi esszé)
ott a foglalkozás: vonatvezető. Gondolom, az iparvasútnál, amelyik a Vaskőn bányászott magnet i tét szállította a resicai kohókhoz; így találhatott rá feleségére, az ottani születésű Mayer Ernesztinára. A XVIII. században megindult bányászat 'és ércfeldolgozás gyors fejlődése szakembereket kívánt. Jöttek a bányászok, fémmunkások Tirolból, Cseh- és Szászországból, Steyenből, a felső-magyarországi bányavidékekről. A nemzetiségek itt nem különültek el, mint a mezőgazdasági vidékeken; a családok hamar elkeveredtek, akárcsak a Bánság nagyobb városaiban. A Czábor család talán elmagyarosodott lengyel, a Kosztits név szerbesen hangzik, a Mayerekről pedig azt tartja a családi hagyomány, hogy nem bánsági svábok: Ausztriából jöttek a IX. század második felében. E családokat aligha kötötte oly szigorú szokásreglama, mint a paraszti Oesterreidhereket; az egyik dédszülő anyja papgazd- asszony volt, az apja falusi plébános. Ez az ág nemcsak kevertebb, de mozgékonyabb is, mint a földbe kapaszkodó Oesterreicherek. A Czábor-nagyapa öccse, Lajos, már „úriember”, a resicai acélmű tiszviselője, a oég pesti központjában. De maga a „masiniszta” is alighanem amolyan „úr-féle”, különben aligha kapta volna feleségül Mayer Ernesziinál, kinek Mária húgát — vele még találkozunk — Kecskemétre vitte feleségnek nemesperki Czigány György városi hivatalnok, Emília nővérét pedig, az óvónőt, tolnaszentgyörgyi és beregi Bálíffy Zsigmond postatiszt Budapestre. Igen, ő az, aki majd a 30-as évek elején „öröklbefogadja” idősb Oesterreicher Györgyöt és két fiát. Czábor Károly és Mayer Ernesztina 'házasságából születik aztán — immár Bogsánbányán — az anya, Czábor Paula, aki — talán az anyai nagynéni példájára — maga is óvónő lesz szülőhelyén. S itt ismerkedik meg Oesterreicher Györggyel, aki a szegedi négy gimnázium és a temesvári felsőkereskedelmi után bankkönyvelőként kerül Bogsánbányára... Heterogén összetételű — részben egészen, részben felszínesen, „hivatali használatra” elmagyarosodott — (hegyvidéki, eredetileg bányász-iparos család és homogén síkalföldi német parasztfamília kapcsolódott össze a Bogsánbányán 1908. december 8-án megkötött házassággal. Hogy Oesterreicherek, Czáborok, D’Ellyk, Lauritzok, Kosztitsok imáikor (kerültek a bánsági tájra, azt már nemigen lehet kibogozni. Bizonyos, hogy az 1718-as pozsareváci béke — amely ezt az utolsó török birtokot Ausztria kezére adta — és a II. József-iféle utolsó telepítés, 1786 között érkeztek, a kolonisták egyik vagy másik hullámával. Furcsa. Az okmányokból ismert első születési évszámok — 1820 tájéka — Pálffy György dédapáinak nemzedékét jelzik, s ezt az időt imég negyven év sem választja el az utolsó török betörés — 1788 — esztendejétől. .. * * * De honnan jöttek ezek az ősök? És (hogyan? Az Oesterreicher-csaléd egy tagja afféle kis családi krónikát jegyzett fel utódai számára. Ebből idézek: „Ha jól tudom, a XVIII. században volt az a nagy sváb invázió, melynek során őseink is elindultak valahonnan Svábföldről... Ulm városánál összeeszká- báltak egy irdatlan nagy tutajt, az „Ulmer 'SchadhteT’d:, ulmi Skatulyát — és leereszkedtek a Duna hömpölygő hullámain. RegenSburgnál azonban a rómaiak építette híd pillérei olyan méretűek, hogy azon a skatulya nem jutott át. Derék 389
