Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 4. szám - 80 ÉVE SZÜLETETT NÉMETH LÁSZLÓ - Németh László: Anyóka Rómában (novella)

szallagjáról, meg a drótostót kalapról. Szedem az inam ahogy bírom, keresztül a téren. Ügy segítettek félre a villanyos elől. Az emberek körémcsődültek, néztek. Én meg csak a cserkészfiút keresem. Hagyjanak, mondok s tovább futok. Azt hihették, valami háborodott. Egy inasféle még utánam is kámpult. Biztos, hogy szalad ám a vén csont. A cserkészfiú meg eltért közben. Kerestem a kisebb utcákban is, de sehol. Akkor leborultam ott az utcában s könyörögni kezdtem. Az a legbiztosabb, ha meg is néznek érte. A házak közt az égen kövér felhők bolyog- tak. Én Istenem, aki eltereled e fölyhőket, segíts vissza engem is a gyermekeimhez.

Mintha csak meghallota volna az Isten, nagy kopogás veri föl a flasztert. Jön egy hintóforma, a bakja fölött hatalmas ernyő, akár a jegyzőúrék kerti ernyője. Bóklászva jött a ló, nem vitt senkit, a kocsis is ráért észrevenni engem. Az eső is megsünült, a fák csak úgy ködültek bele, alig járt teremtett lélek az utcán; s az kíváncsi lehetett, ki ez a boldogtalan, aki az esőben imádkozik. Oda- faraltatta a járdához a kocsiját s ahogy meglát elkiáltja: asszonyság. Téged a Jóisten küldött, sóhajtok s megértetem vele, hogy vagyok. Az csak lököd, hogy szu, szu, üljek az ernyője alá. A szállodába vigyél, a hotelbe. Micsoda hotel? De azt már nem tudom. Egyszer csak fölrikkant, mint aki az öreg apja kincsére talált. Viszlek asszonyság, jó hely. Én keresem magyar urak. Azt akarta mondani, hogy födelet keres nekem s előkeríti a tisztelendő urat. Bizony az jó lesz, de nehogy valami tolvaj nép közé vigy, mert nálam a pénzem, ötszázezer egybe. Rázza a fejit, hogy ne féljek, adjam neki, megőrzi ő és a tiszteletes urat is előkeríti. Bántam is én, odaadtam 'a pénzt is, meg a te olvasódat is, csak előkeresse őket. Még külön százezret is ígértem neki a szívességiért.

Alacsony szurdéba kísért. Egy asztalnál kokárdás kalapú olasz virrasztott, mert tíz óra is megvolt. Olyan kalapja volt, mint egy időben az úri kisasszonyoknak. Katonafélék, az utcán párosával sétálgatnak. Átad neki a Zsuzep és elmagyarázza, ki vagyok, meg hogy ő megy a tisztelendő úrért. Az olasz nevet meg int, hogy ne féljek. A Zsuzep is köszönt azzal, hogy várjak, ő nemsoká itt lesz. Vártam én egész éjtszaika. Nagy, hodály terembe csuktak, voltunk benne vagy hatan. Ahogy a mécsnél láttam, nem valami jófélék, csupa sarkon pisszegő személy, az egyikből döglet a pálinka, a másik a füstöt fújta, mint valami ember. Szólogattak engem is, de én a világért sem feleltem, csak az olvasómat zsurmolgattam, nem is hiszem, hogy olyan igazán ájtatoskodtam volna egész idő alatt, mint akkor hajnalig. Hanem a Zsuzep nem tért meg. Kiverradt s még mindig ott vagyok a csavargók közt. Akkor örültem csak, hogy a pénzt meg az olvasó: nálabagytam.

Reggel bevezetnek a hivatalba, mert az volt. Egy cserkészgyereket küldtek értem a tisztelendő úrék. Mondok, fiatal úr, én el nem megyek magával, hátha megint elbódulok. Csak nevet, hogy neki térképje van. Jó is az. Az apja még csak sümegi suszter volt s a fia kitalálja magát Rómában is. Haza is vezetett rövidesen. Annyira háltam a szállásuktól, mint ide a zsidó templom.

A tisztelendő úr csak nevetett, de én nem győztem pirongatni. A lelkire vette volna, ha a villanyos elgázol? Hogy számul el rúlam a gyerekeimnek. Erre oszt ő is elhallgatott. Magyarázom, hogy az Ür tett velem csudát s elmesél- lem Zsuzepet. ök a színit se látták. Akkor most is keres a nyomorult, tudatni kéne, hogy hazakerültem. De hogy a pénzt említem, mind hegyibém jönnek. Ütheti a nyomát, Lelkes néni. Nem kerül az meg. Én a pártjára állok s fogad- kozom, hogy meg az, asaik a csavargók miatt bíztam rá a pénzt. Vártam is nap-nap után, de a Zsuzep nem került elő. A többiek kacagtak, hogy tolvaj. Én

362