Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 4. szám - 300 ÉVES A BOLGÁR ÁLLAMISÁG - Kiss Ferenc: Nagy László és a bolgár folklór (tanulmány)
ne ordítsatok a mamára, gurulva távozzatok. Azt hiszem, nyilvánvaló: a rokonság nem csupán grammatikai természetű: a versbeszéd és az élet egymásba toluló, egymástól erőt nyerő kölcsönösségéből támad a fluidwn, melyben semmilyen szél el nem olthatja a gyertyát. Hit a költői beszéd erejében — mondanám, de többről van szó. Arról, hogy a költői beszéd szépsége erőt szabadít fel az anyagból, a kimondás pátosza a teljesülés izgalmával telített, a bajaival küzdő, sokszor vacogó, magános embert a mindenség érrendszerébe köti, társadalom és természet édesfióvá avatja. Az igazi költészetben — ahogy Németh László írja — a láva tiltakozik a kihűlt bazalt ellen. A mad költészetben egyre kétségbeesettebben, a népköltészetben még üde természetességgel. Ez a fizetsége Nagy Lászlónak is: a bennünk és körülöttünk fogyatkozó s benne is védekezésre kényszerült természet szövetségre talált a bolgár népköltészetben. Így vívhatta ki a legnagyobbat: az „ez van”-'költészet idejében a „legyen !”-'költészet hiteles képviselője lehetett. A orom-lét kardokkal sövónyes szőritől és a gyümölcsös völgyek között számára szabad lehetett az út. A szuverén, fejedelmi költő, akinek minden során átütnek az egyéniség égő jegyei, egy közösségi poétika törvényei szerint létező költészetet oltott a magyar kultúrába. Nem is egy költészetet! S ha meg akarjuk érteni, miért lett életbetöltő ügye ez a munka, akkor itt még időznünk kell. Aki csak a népköltészet szövegeit ismeri, ámul- hat a részletek szépségén, de erejét sohasem élheti át hiánytalanul. A folklór-szövegek azonban zenével és tánccal együtt élnek saját közegükben, s ebben a létezésmódiban a különben monotonnak tetsző ismétlések, párhuzamosságok, sorolások, párbeszédek, felelgetések hatása hihetetlen mértékben felfokozódik. Minden egyszerűség gazdag, árnyalatos és személyes jelentéssel telik meg. — Nagy László ezt a folklórt szerette, s megkísérelte a lehetetlent: a szövegre utáltán, a szövegben adni vissza mindazt, ami az eredeti létezésmódban kifejeződhet. Ezért tiltakozott, ha felmerült a gondolat, hogy fölgaadagította a szövegeket. Most, hogy Bulgáriában nyomait kutathattam, most kezdem igazán érteni: nem csak szövegeket, 6 egy qrgandkus kultúrát szeretett volna átültetni. Meggyőződtem arról, hogy az építészeti vitában képviselt álláspontját sem álmaiban alakította ki, látta is: lehet úgy várost építeni, hogy a házak a táj jellegével és ritmusával együtt éljenek, a természet ölébe vegye a várost. Külön szerencse és jelképes tény, hogy Szmoijánban látta ezt megvalósulni, ahol díszpolgárrá választották. S eme utam során szilárdult meg ama meggyőződésem is, hogy Nagy László műfordítód munkája is közművelődési érdekű. Ugyanis, ha a közeget kerestem, a siroka-lökai zeneiskolába jutottam, ha a várost, amelynek díszpolgára, a modern építészet alapkérdéseihez. S ezektől visszatalálnom a nálunk, Magyarországon most kibontakozott folklór-mozgalomhoz, nem volt nehéz. Sőt, éppen a hiány, az ő nem pótolható zsenialitása helyén támadt űr kényszerít belátnunk, hogy a munka, amit végzett, legjobban ma így folytatható: a szövegek után találkozzanak azok, akik inspirálták, s akiknek írt, s legyen érzékelhető a közeg is. 351
