Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 4. szám - 300 ÉVES A BOLGÁR ÁLLAMISÁG - Kiss Ferenc: Nagy László és a bolgár folklór (tanulmány)
Kakuk madár idehállgass, Ezután csak kakukolgass, Ne tudj rakni kerek fészket, Más költse ki kiscsibédet, Jó ügyek áruiéira ma sem mondhatnánk keményebb átkot: ne tudjon énekelni, otthont építeni, s gyermekeit neveljék idegenek. Ebben az átokban, mint minden költői átokban, a magasabb szándék a fontos: a madárként röpdöső igyekezet és aggodalom: hogy a megszületett otthonra találjon. Egy másik karácsonyi ének színéről is megmutatja, milyennek képzelte, milyen meghitt vendégségnek a régi bolgárság az eseményt, melyben az ige testté lett. A tisztára söpört udvarra, a gonddal és gazdagon megtérített asztalhoz maga az isten jön el vendégségbe: Isten lova szarkasbika, Hajt utána szűz Mária, Isten anyja őzikén ül, ösz-szakállú őzikén ül, (Vasárnapra virradatra) Aztán jönnek a szentek: Iván^ Szent György és Nikola. Valamennyien azért, hogy a vendéglátás tisztessége okán a házigazda egészsége ügyében magukat elkötelezzék. Mivelhogy a bolgár népköltészetben a szenteket is köti a hasznos munka törvénye: űzzék el a töröktől betegre-ijedt leány rémületét; legyen a határra jó idd. sőt Szent Györgynek még az elhajtott rabokat is ki kell szabadítania — ami különben természetes, hiszen nélkülük nincsen szentgyörgynapi gyönge bárány, áldozati boir és gabona. S mindezt határnéző útja során tudja meg Szent György, és nem embertől, hanem az erdőtől, ami arra vall, hogy a függőségek és kapcsolatok rendjét ember és természet az élet érdekei szerint tisztelik és számon is kérhetik egymáson. Még inkább ember az emberen. Nem díszlet itt a hegy, s a hegy felett a nagy homály: részesei a szerelem életbetöltő s a halált is lebíró hatalmának. A leányfog harapta seb soha be nem gyógyul (Erdő szélén), a testvér karját, szemét adja testvéréért, hogy a török vallástól megmenthesse; rágalom és csalás irgalmatlanul megtoroltad к, mert a parasztok nemcsak tudták, hogy mérgezett légkörben nem lehet élni, törvényük is volt erre. S e törvények nem egy életidegen szigor, hanem egy játékkal tagolt, derűvel erezett világkép összefüggéseiben érvényesülnek. Pedig az ember, a férfi', ha ad magára, épp olyan űzött itt, mint a Mária-nejte- gette Jézus. És sokszor a szentek sem segíthetnek: „Erdőben farkasok, faluban törökök”. Betyárrá kell hát lenni. Hogy műkor, imi okból, a Hajduteénekek nem is nagyon magyarázzák, a sorssá állandósult partizán-lét marcona virtusa tüntet bennük a szolgaság ellen. Értük üzennek otthonról, ha már bírhatatlan az önkény, s nem reszket a kezük, ha ölni kell: hiszen a hegytető, ahol élnek, a legvégső fellebezási fórum. Paraszt azonban nem élhet sokáig hegytetőn. Levághat 15 zsandárt, jön újabb tizenöt. A kitátástatanság józansága fölszivárog a hegyre is, lenn a faluban hórót táncolnak, s asszonyok, gyerekek várják a férfit. Mit is tehetne? Hull a harmat, levél sárgul, Levél megsárgul, lehull az ágrul. Vond be a zászlót Mánus vezérünk! Sokat tanyáztunk, sokat sétáltunk Ebben a vörös Pirin hegységben. Sokat véreztünk, sokan elvesztünk. Vond be a zászlót Mánus vezérünk! (Hull a hóhanmat) 349
