Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 4. szám - Lőrinczy Huba: Igazság és szolgálat dilemmái (Dobozy Imre: Hatalom nélkül)
oly igaznak fogadjuk el. mint környezete... Kivált nótáriusa első részében meglepő eme körrajz biztonsága. Meghatározza a tiszaháti falut, honnan a nótárius kiindul, a „kecsegés” Szamos mellől. Lóháton more patrio. Lova Zsuifa Cakó: felteszi hátára a nyerget, kulacsát az első kápára köti, iszákját a henmec szíjára... Nagy Károlyiba érvén, megnevezi az utcát, ahová száll egy ismerőséhez. Bélteki bort isznak. De a ló dézsából kapja a vizet, nincs válú a kúton. 'Piriesei kollégája dadogva beszél... Debreceniben egy szűcshöz száll a Csapó-utcába. Lovát pincegádorba kénytelen kötni, mert a szűcs nem tart istállót... Hol az apró körülmények ennyire egyeznek az ... ismeretes valósággal, szinte lehetetlen, hogy a bennük járó kelő egyén (s a cselekménysor! L. H.) ne legyen valódi... Gvadányi... a környezet biztos rajzában ritka jel esség gél mozog.” A Hatalom nélkül regónyivilágánák valószerűsége is az ilyen, kitűnően adagolt kis tényekből 'táplálkozik, belőlük áll össze az extenzív totalitás látványa. S fölötte alkalmas ez a metódus a nagy létszámú szereplőgárda gyors és találó bemutatására is. A külsőnek, a gesztusoknak, a viselkedésnek egy-toét jellemző sajátosságával élővé mozdulnak a figurák, s ha nem pótolhatja is ez az elmélyülést, a valódi egyedítést, mégis változatosságot, üde sokszínűséget biztosit. A lélék megannyi titka és rezdülése, a személyiség lényege s az emberi kapcsolatok komplexitása természetszerűen láthatatlan marad így, ámde az alakok legtöbbjénél aligha is hiányoljuk ezt. Másként áll némileg a dolog a központi figurák esetében. Az ő világuk nem egyszerűsödhet egy-két odavetett vonásra, tükre kell hogy legyen az ő lelkűk a köröttük zajló eseményeknek, a sajátjukká kell élmiök a konfliktusokat. 'Nem mindük tesz eleget e követelménynek. Czobor barátja, a Rajkra olyannyira emlékeztető 'László föltétlenül, nemkülönben az úrtiszteletet, az évtizedek óta beidegzett viselkedésformákat és szófűzést csak nehezen feledő Gál Jakab is. Blanka alakját, szélsőségből szélsőségbe csapó magatartását elfogadnunk, megfejtenünk lényegesen nehezebb immár. Inkább képlete 6 egy, a 'büszkeséget 'és a szerelmet egyensúlyvesztéssel és kallódással fölcserélő nc'bípusnak, semmint valódi, hiteles személyiség. Csak kívülről látjuk őt is, mint majdnem mindenkit, a benne rejtező indulatok és titkok sejtelemnél is halványabban derengenek. Czobor Lukács pedig — noha folyvást a színen lévén, abszolút főszereplője a regénynek — az átlagos emberi dimenziókat jócskán szétfeszegető figura: egy Jókai-héroszba oltott Túri Dani. Előélete, útja a mégiscsak determináló származás- tó'', és gyermekkartól a Horthy-sereg fóh ad nagyságán át a járási párttitkár funkciójáig keveset igazoló vázlattá zsugorodik — az olykor-olykor bemetszett, múltidéző részletek nem eléggé nyomatékosak és meggyőzőek —, egyéniségének szélsőségei pedig szeszélyes „kevercset” adnak inkább, mintsem a szerves egység benyomását. Kizáró ellentétek persze társulhatnak egy személyiségben, ámde összefüggésük, együttesük föltétlenül elmélyültebb, alaposabb magyarázatot igényel. A regény azonban beéri azzal, hogy sorra-rendre kijátssza az eszményítés és az ellen-eszményítés végleteit, csak kevéssé ügyelve egybefüggésük motivációjára. Több intellektuális erőt, több „hamleti” hajlandóságot várnának Czobor Lukácstól, származásának, indíttatásának és pánttit- kári helyzetének távolsága például kiválóan alkalmassá tenné erre. Érzi is ó az anta- gonizmusokat, megéli — egyebek közt — igazság és szolgálat dilemáit, pártfegyelem és emberségből követő függelemsértés 'kényszerű dualizmusát, mégsem kellő súllyal és jelentőséggel. Alakja ezért «kevesebb és — ősereje, féktelen indulatai, valamint rokonszenves, olykor bámulatra késztő gesztusai ellenére — érdektelenebb a lehetőnél. Minden 'ízében hagyományos regény a Hatalom nélkül, olvasmányosságának egyik fő biztosítéka ez. Tere valóságos tér, ideje valóságos idő, lineáris vonalvezetésébe ügyesen illeszkednek a retrospekciók. A 3. személyű, aulk'toriális előadásmódnak gyakori élénkftője a — mindig a főhősnek adott — belső monológ; egy alkalommal még az önmagszólító forma is fölbukkan. Jelzik ez utóbbiak is, mily nagy — s többnyire kiaknázatlan — lehetőségek rejteztek Czobor Lukács alakjában. Lehet, hogy a mű folytatása, a megszerzett hatalom állapota neveli majd őt töprengő hőssé? Ha így lesz is — várjuk e könyv folytatását Dobozy Imrétől! —, marad némi hiányérzetünk. Bírjuk már a koalíciós 'idők kezdetének extenzív bemutatását. Az igazán intenzív ábrázolással azonban még mindig «adós irodalmunk. (Szépirodalmi, ЮТ9) 320
