Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 4. szám - Száraz György: A tábornok II. (életrajzi esszé)

meg azt a belső felmentést a lelkiismeretűk számára, amit még egy apagyilkos sem nélkülözhet. No, persze, a vadaik tényszerűségükben nem igazak; de elvben bizonyosan azok; léhet-e őszintén kommunista egy polgári és ráadásul német származású volt (horthysta (katonatiszt?. . . Kelt-e mondanom? Ebben a sémában nemcsak az ember, de az eszme erejének lebecsülése is ott rejtezkedik.

A séma szerint PálíEfy életének bizonyos momentumai megmagyarázzák az egész „síkban kiterített” élet minden bonyolult tényét, s „megfelelő” fényt derítenek a motivációkra: ami jó, csak hazugság lehet, az indok pedig kézenfekvő: karrierizmus. A hadsereg otthagyása: menekülés a süllyedő hajóról, ravaszdi előrelátás. A fegyveres harc: puszta számítás, az „aki mer, nyer!” hazárd kalandor-elve alapján.

De a „síkban-gondolkodó” számára ugyanennek az életnek egyazon tényei ellenkezőképpen is magyarázhatók. A kiinduló pont itt is a Nagy Tett: a fegyveres ellenállás. Aki ezt — osztálya, kasztja, neveltetése ellenére, igen kevesed- magával — akkor vállalni tudta, az egy pillanatig sem érezhette jól magát eredeti közegében; a kezdetektől -Nesszosz-ingnek érezhette a „társasági” zubbonyt, s amikor letéphette magáról: az antifasiszta-kommunista hős csillogó vértezeté'ben állt a világ előtt. Tudatos hős a kezdetektől, hódolat illeti csupán s nem bírálat.. .

A séma-ellenséma ijesztő dolgokra vezet.

Pálffyt az apja 1939-ben kitagadta; sem házasságát, sem a hadsereg ott- hagyását nem tudta megbocsátani. A kibékülést nem hozta meg az anya halála sem: némán álltaik a koporsónál és szavak nélkül váltak el a temető kapujában. S tartott a harag — sőt: mélyült is bizonyosan —, amikor a -fiú már tábornoki disztinkciót viselt, tehát megcsinálta a „karriert”, amit az apa egykor elképzelt számára. Elképzelte, igen: de nem ebben a hadseregben, nem egy ilyen társadalmi rend szolgálatában. Pálffy úgy halt meg, hogy nem békült apjával. Az apa viszont megbékélt halott fiával: a kivégzés után megkereste soha látni nem kívánt menyét -és sohasem látott unokáját. Emberségből is, biztosan. De félek, nem csak ez-ér-t, (hanem azért is, mert hitte, hogy a vádak — összeesküvés a rendszer, gyilkosságra való fel-bújtás e rendszer vezetői, kémtevékenység e rendszer hadserege ellen — igazak. Hitte, mert hinni akarta, s -így megadhatta halott fiának a felmentést a rendszer ellenében: a vér mégsem vált vízzé... Bizonyítékom erre nincs; de az apa magatartása indokolttá teszi a fel-tételezést.

Gondolkodásunknak van egy másik — a „síkban-látás” mellett, vagy akár ellenére létező — sémája: a hős életének „feldarabol-ása”, egymástól független szakaszokra bontása. Pálffy György esetében: úrigyerek-Pálffy — a Horthy-had- sereg tisztje — az ellenálló — a kommunista tábornok — a mártír Pálffy... A szakaszolás igaz; de amennyiben zárt egységekben gondolkodunk, megint csak elrejti előlünk az embert. A „katpol” -tábornoka nem volt azonos a lu-dovikás tisztjelölttel, természetesen; ahogy az ellenálló sem az „úrigyerekkel”. De a fegyveres -harc szervezőjében volt még valami a hivatásos tisztből, s a koncepciós bíróság előtt védekező — valójában: nem védekező! — vádlottban is a Katonapolitika egykori vezetőjéből.

Pálffy -már kommunista — nemcsak elveiben, -de szervezetileg is — amikor egy barátjának -(igaz: politikai okból) „lovagias ügye” támad, s őt kéri fel párbajsegédnek. Ő pedig nem küldi el -a fenébe, ném nevet rajta, nem is próbálja lebeszélni: vállalja a szekundáns-szerepet. Rákosi bizonyára elégedetten mosolyog, ha 1949-ben valakitől meghallja ezt a történetet. Ma -pedig, gondolom, a história kimaradna a „kánoni kódex” alapján készített bármely forgatókönyvből.

309