Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - SZEMLE - Kerék Imre: Böröczki Mihály: Fénytörések
Körül is tánccolom, érek derekához, illetem szivemmel, nem ereszt magához. Kezem, lábam, testem pörgő őrületben, nem lehet megállnom, nem ereszt el engem. Belőle szakított jajjal rogyok térdre, szerelmetes ingem cafatokra tépve. A tiszta intonáció, a sorok arányos strófákba szorított, szenvedélyt megfegyelmező tagolása, a minden fölösleges töltelékszavat mellőző versszöveg érzékletesen láttatja, hogy ezeket a sorokat költő írta. Igaz érzések, tiszta emberi örömök, vágyak és gondok éltetik, táplálják Böröczki líráját. Akár a szeretve tisztelt elődök, Váci Mihály, Nagy László, Illyés, a fiatalabbak köziül Utassy József, Veress Miklós, ő is hinni akar a költői szó erejében, a költői hivatás értelmében; azt a szót keresi, amely „igazi tűzzel ég”. Szép verssel adózik a „nyomorúság stációit járó” nagy proletánfestő, Derkovits emlékének, a József Attiláéval rökon sors rettenetét kéri számon a letűnt kor társadalmán. Azt a festőt állítja elénk, aki „tüdőba-j, éhség, gond-bélelte otthon” ellenében küzdötte ki művészetének megszenvedett igazságát: minden festék-folton ott villogott mint szá Ifa - magyaráza t az emberségig fölemelt alázat (iDerkavits) Ez a verse szemléletes példája annak, hogy miként lehet az ún. másodlagos élményt a legszemélyesebb tartalmakkal telíteni, költőileg megemelni; cáfolva mintegy azt a kritikusi hiedelmet, hogy egy képzőművészeti alkotás, vagy egy festő világának költői megjelenítése csak puszta illusztráció lehet, s mint ilyen, másodlagos jellegű élmény tükrözése. (Hogy mennyire szorosan fonódhat össze a képzőművészeti -ihle- tettség a költő -legsajátabb világával, kitűnő -példa rá fiatalabb líránkból pl. Szepesi Attila Brueghel Ikaroszáról írt remek, költeménye.) Böröczki verseinek olvasása közben egyszerre szembéötlik, mennyire magabiztosan bánik a versformákkal, költői eszközeivel, az egyhangúságot milyen sikeresen küszöböli ki a legkülönbözőbb hagyományos és modem versformákat váltogatva. A választott forma lehetőségeit sosem- ilép-i túl, nem alkalmaz fölösleges díszítményeket, pontosságra törekszik, érthetőségre, tiszteletben -tartva azt a Kosztolányi által megfogalmazott tanácsot, miszerint az írón-ak nem szabad egy percre sem homályban hagynia olvasóját. Kitűnően kezeli a hagyományos szonettformát, s általában a kötött formákat, melyek fogódzót nyújtanak számára a szertelenkedés, a személyiségétől távol álló mellék ösvények elkerüléséhez. (Memento) Az „alul szorultak”-tói vár biztatást, hogy „ködtől józanul, minél messzebre -lásson.” Nem öncélú elefántcsonttorony-poézis művelése a célja tehát, de tudatosan vállalja a költészet társadalmi determináltságát, a közösségi megbízatást, részt kér a „hazányi gondból-.” A hazai -táj sem az idilli, a természetbe-feledkezés színtere számára, táj ihlette versei tele vannak feszítő nyugtalansággal, drámaiságga-1, ahogy ezt egyik szép -képével illusztrálhatnánk legkifejezőbben; „madárfüttyel átszűrt nyugalom.” (Állókép). Még 286
