Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - SZEMLE - Balázsovics Mihály: Parancs János: Az idő vonulása
aligha beszélhetünk. Másíelől a kiszolgáltatottság érzése együtt jelenik meg az aktivitás igenlésével. Gyakran tűnnek föl ugyanakkor a külvilág tárgyi elemei: a város, a kórházak, az aluljárók, a vonatok stb. A versek nem légüres térben mozognak, valóságos gondokat, valóságos elképzeléseket tükröznek. A költő józanul számol a realitásokkal. Jól tudja, hogy például az idő végtelenségét nem győzheti le (valamennyi időm). Kalász Márton többször is vallatja az idő rejtelmeit; ez az egyik legfontosabb fogalma. Nem új vonás persze ez az irodalomban, de mindig időszerű újravizsgálni az ember és a kor viszonyát az időhöz, a természetihez és a társadalmihoz egyaránt. ,,... hallgatom az idötp, amit láthatok, / sötét van...” — írja a titkokról. Közös igényünk, hogy a sötétet eloszlassuk, s ebben a költészet jó társunk lehet. A történelem is fényességet és „sötét füstfoltokat” teremt újra meg újra (Isten almáskertje), jogosult hát az emberi vágy, ha nem is várható gyorsan a sötét eltűnte. Valóban fejlődő pálya a Kalász Mártoné. Egyre teljesebben hódítja meg a filo- zófikumot, s a hang nem is letisztult mindenütt, midnenképpen új versvilág alakul, a líra egésze gazdagodik általa. Az előbbiek következménye és oka az, hogy ő is morális kérdésekre keresi a választ. „.. .világ báránya, hallod-e, járja eszelős köreit a farkas .. Az erkölcsi tartás világos itt, a pozitív és a negatív értékek állandó harcát is jelzik ezek a szavak. A „tiszta', jó érzések” kívánása, az „aki így vár, megérdemli a termést” lelkes kimondása (Folytasd, mint az esőt), a „bűnhődés száraZkútjának” érzékeltetése (Akit nem ütnek) mind-mind ezt a tartást erősítik. Ezen értékek miatt vélhetjük iga- zabbnak Tandori Dezső Üj Irás-beli, tanulmányértékű írását, mint például Seres József féltő, de alapjaiban elutasító hangvételű, Népszabadságban megjelent kritikáját. Ahogy Tandori írja: „Kivételes jelentőségű, nagy költészet született azzal, hogy ez a kötet megvalósult.” Valóban a minőség igényessége a mai magyar költészetben ritkán jelentkezik olyan eredménnyel, mint Kalász Márton legújabb műveiben. (Magvető, 1980) BAKONYI ISTVÁN Parancs János: Az idő vonulása Parancs János egyenletesen, tudatosan építkező költő. A hatodik verseskötete mintegy egyenes irányú fejleménye előző könyveinek (főleg a két utóbbinak: a Fekete ezüstnek, A versírás természetrajzá-пак). Ezeknek a köteteknek legjobb eredményeit szervesen beépítő, de inkább folytató lírai-létírás eredménye Az idő vonulása. Az. évek súlyai alatt kialakult kemény erkölcsi tartása már a Fekete ezüst-ben is kimondatta vele — szinte programszerűen — „mikor már nincs előre és / nincs már hátra sem j mikor minden por és hamu / bármit akkor sem” költői alapelvét. Parancs átélt keserű tapasztalatok révén eljutott egy másik alapképletig: „A nyelv bemocskol és elárul”; tehát a készen kapott nyelvi-filozófiai fordulatok, a retorika számára nem jelenthetnek sokat s hitelességre törekvő költészete érdekében ezek az eszközök — bár divatosak és másnál lehetnek gyümölcsözők is — néki használhatatlannak bizonyultak. Mit változott Parancs János s miben különbözik mostani kötete az előbbiektől? Ügy gondolom, hogy a látszólag önmagával viaskodó költő józan dialektikus szemlélete túlhaladt az alanyi költészet magamutogató tükreinél. Az egyén látszólagos szélmalomharca nem választható el a környezettől, legyen az közönyös vagy megértő, de 281
